Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

I. TANULMÁNYOK - Tompos Lilla: Az edelényi kastély falképeinek viselettörténeti tanulságai

8. kép

Disznóölés (Négy évszak szobája, déli oldal) (Fotó: Gergely Zsolt)

átalakították az idegen szerkezetek és díszítési módok. „Németszabók" terméke például a „lajbi", amit ujjas és ujjatlan formában is megvásárolhattak. A debreceni polgárokat kiszolgáló kereskedésben 1753-ban 216 lajbit számláltak össze.43 Lábbeliként a legegyszerűbbet, a bocskort hordták. Egyetlen bőrdarabból szabták ki, majd a láb formáját követve, az oldalaira fúrt lyukakba bocskorszíjat fűzve, a talpat összehúzták. Hosszúszárú, nemezből készült „botosok, botoscsizmák", „hosszú szárú saruk" voltak a legáltalánosabbak. Az utóbbit nemcsak előállításának helyében - mely szerint a sarut a varga, csizmát a csizmadia készítette -, de főképpen az előállítás módjában, természetesen az alapanyagában és a színében is nagy volt az eltérés. Nem véletlen, hogy a míves, elegáns csizma viselete nemesi előjog volt, viseletét tiltották egészen a 18. századig, a század közepén viszont egy cseléd egy évre már három pár csizmát is kaphatott.44 A század folyamán nők és férfiak egyaránt viselték már, sőt a piros csizma, mint jegyajándék került be a nők ruhatárába, halvány visszfényeként a száz esztendővel korábban a főnemesség körében élő szokásnak, mely szerint a szerelem vörös színében ruhadarabokat ajándékoztak a leendő feleségnek.

43 Flórián M. Magyar parasztviseletek i. m. 187.

44 Uo. 224.

38