Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

I. TANULMÁNYOK - Tompos Lilla: Az edelényi kastély falképeinek viselettörténeti tanulságai

6. kép

Lovász (Négy évszak szobája, keleti oldal) (Fotó: Gergely Zsolt)

A magyar könnyűlovasság viselete a korábbi évszázad alapruhadarabjait vette át. Ekkor rövidítették meg a szűk, dús mellzsinórzattal meghányt dolmányt, panyókára vetve viselték a prémszegélyes mentét, a szűk „magyar nadrágot", sarkantyús csizmát, forgós csákót. Elmaradhatatlan kiegészítő az ezredtulajdonos címerével vagy monogramjával díszített tarsoly. Az egyes ruhadarabok színe többnyire piros és kék, ritkábban zöld, de sárga és az alapszínek árnyalatai is előfordultak. Egy-egy öltözetet négyöt vagy akár több színből állítottak össze, így valóban színpompássá váltak. A század második felében a Haditanács megkísérelte a huszárviselet uniformizálását, e szerint az egyenruhák egyöntetűen sötétkékek lettek, csupán a kucsma leffentyűjéről, és a hajtókák színéről váltak egymástól jól megkülönböztethetővé. A hétéves háború végeztével azonban a ruhaszínek kérdése ismét az előtérbe került. Ekkor a dolmányok és menték négy főszínben, a sötét- és világoskékben, vagy sötét- és világoszöldben készülhettek, a hozzáillő nadrágokat a vörös világosabb vagy sötétebb változataiban varrták. Ezeket a rendelkezéseket többször finomították, majd a század legvégére letisztult, stabil ruha- színrendet hoztak létre.

A ruhákon kívül a lőfegyverek elterjedése okán - mivel a kicsapó láng gyakran megperzselte a katonák arcszőrzetét - kénytelenek voltak szabályozni a huszárok haj- és bajuszviseletét is, tetszetős szakállakat kizárólag a műszaki katonák, ácsok növeszthettek.

35