Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

I. TANULMÁNYOK - Tompos Lilla: Az edelényi kastély falképeinek viselettörténeti tanulságai

Az illendő mozdulatok

Az egyes ruhadarabok vizsgálatakor kézenfekvővé válik, hogy azok minden részletébe belekomponálták, hogy viselője ruhadarabjait nem csak a megjelenésre, hanem a benne való tevékenységre is használni óhajtja. A 18. századi öltözékek pedig - könnyű ruhaanyagokkal, ívelten szabott ruhaujjakkal, rövidebb szoknyákkal - lehetőséget nyújtottak a kifinomult mozdulatokra is. Szükség is volt erre, hiszen a kecses mozgás hozzátartozott a francia arisztokrácia neveléséhez, sőt, e korban sokkal inkább kifejezte előkelőségüket, megkülönböztetve őket a tömegektől, mint akár a leggazdagabb ruhadarab is. A felső- és középosztály egyre gazdagodó polgárai és piperkőcei példaképeiket ugyanúgy utánozták, mint az elfranciásodott angol középosztály tagjai, vagy akár a saját személyzetük. Ezek a kimódolt mozdulatok XIV. Lajos udvarából eredtek, és az udvari viselkedés szabályaival együtt a francia forradalomig éltek. Néhányuk azonban még a 20. században is megtalálható a társas érintkezés vagy az uralkodó előtti viselkedés és mozgás, mint a meghajlás, vagy megszólíttatás esetén a válaszadás szabályaiban.

A szabályokat a mozgást oktató tánc- és illemtanárok szavakba foglalták, és ezt a tananyagot kiadványaikkal egész Európában elterjesztették. Francia tánctanár oktatta otthonukban járásra, meghajlásra, bókolásra az angol arisztokrácia tagjait is, a kevésbé tehetősek közös összejöveteleken, tánciskolákban gyakorolhatták mindezt. A könnyedséget sugárzó, elegáns mozgás elsajátítása és gyakorlása - ahogyan a klasszikus balettben is - nagy odafigyelést követelt eleinte, hiszen az apró mozdulatok meghatározott módon és ritmusban követték egymást.

Szabályozták az alaphelyzetet, de a megszólítást, az üdvözlést, a járás vagy a beszélgetés közbeni helyes testtartást is. Ezek szerint a férfiak esztétikus és ideális testtartásukkor enyhe „S" vonalban állnak, számukra a könnyed, szabad, de kizárólag az emelt, egyenes fejtartás volt megengedett. A hölgyek testtartása úgyszintén az „S" vonalat követi, ők azonban fejüket enyhén megdönthették. Alapállásban az előírásnak megfelelően mindkét nem a karokat ívelten tartotta, kifelé fordított lábfejekkel kellett állniuk, a bal láb a jobb elé került, akárcsak a klasszikus balett 4. pozíciójában. A férfiak jobbjukat többnyire a mellnél a mellény elejébe bújtathatták - már jóval a napóleoni idők előtt is - míg bal kezük a kabát szárnyát visszahajtva, a tőr markolatán nyugodott.

Ebben az évszázadban vált divatossá a parkokban való séta, így hangsúlyt kaptak a jól használható cipők. A járásnak is meghozták a szabályait; az előírások szerint kívánatos, hogy a séta sebessége se túl gyors, se túl lassú ne legyen, ahogyan az is, hogy a férfiak közepes hosszúságú lépésekkel, és kifelé fordított lábfejjel sétáljanak. A nők helyzete valamivel nehezebb, a kétoldalra kiszélesedő szoknyák kevéssé engedték a szabad mozgást. Sétakor a nők szoknyája miatt távolságot kellett tartaniuk a pároknak, a férfiak éppen ezért többnyire a nők szoknyája előtt lépdeltek. Az abroncsos alsószoknya minden lépéskor kissé imbolygott, amelyet a hölgyek domború talpú cipője tovább fokozott. Járás és tánc közben lobogtak a ruha fodor- és csipkedíszei, és még a kecsesen mozgatott legyező is hozzájárult a tetszetős látványhoz, mindezzel az előírásszerű, tökéletes könnyedséget sugározva. Míg a 17. században a lovagiasság, méltóságosság, szertartásosság az urak legfontosabb jellemzői, a 18. században a galantéria, a kecsesség, a kifinomodottság és a közvetlenség jellemezte az urak és hölgyek viselkedésmódját. Az illemtankönyvek meghatározták a társadalmi rituálék minden mozzanatát:

24