Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

III. MŰHELY - Tamás Edit: Történelmi családok a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma kiállításain

kedelmi iparkamarához. Könyv formában is megjelent olaszul, németül és magyarul: Kirándulás Rangunban. Cikke jelent meg a Földrajzi Közleményekben és a Vasárnapi Újságban is a Távol-Keletről. Bethlen Ödön példát mutatott gyermekeinek, unokáinak a nyelvtanulás terén. Ő maga 10-12 nyelven írt, olvasott. Beszélt: románul, oroszul, lengyelül, németül, fran­ciául, angolul, olaszul és vagy két-három ázsiai nyelvet (japán, kínai). Legidősebb fia, Pál (1883-1971) Kolozsváron született, s ott szerezte jogi diplomáját is. Oklevele, miként számos hozzá és feleségéhez kapcsolódó tárgy ma már a MNM Rákóczi Múzeuma gyűj­teményében található. Bethlen Pál ügyvédként dolgozott Budapesten, a „szegények ügyvédjeként" ismerték. 1922-1944 között a felsőház tagja. Feladatokat vállat a Dohánytermelők Országos Szövetségének és a Dohány termesztési Tanács, valamint az Árvízmentesítési Társaság és az Ármentesítési Tanács Országos Szervezetének elnökeként. Előbbitől kapott dísz dohánylevele (ezüstből) ugyancsak Sárospatakra került. (1. kép) 1937-ben Sárospatakon iktatták be az Alsózempléni Református Egyházmegye gondnoki tisztébe, s kapcsoló­dott élete Sárospatakhoz. Nagy buzgósággal fáradozott a Kollégium Angol Internátusá- nak ügyeiben. Személyesen utazott Angliába, hogy tanárokat hozzon az internátus ré­szére. Nagyobb útra is vállalkozott, feleségével együtt egyháza képviseletében részt vett az amerikai Kossuth zarándoklaton 1928-ban. Ott voltak Kossuth washingtoni szobor­avatásán. Serényi Gabriellával (1901-1951) kötött házasságából két gyermek, Mária Ella és Ferenc született. 1951-ben feleségével együtt kitelepítették Jászdózsára. Serényi Gabri­ella az embertelen körülmények áldozata lett még abban az évben. Bethlen Pál 1961- ben kivándorolt Argentínába. Leánya családja körében töltötte élete utolsó éveit. 88 éves korában Cordobában halt meg. Ravasz László püspök a következőképpen jellemezte: „Benned egy új embertípust ismertem meg, a régi arisztokrata és a modem dolgozó pol­gár keverékét." Földi maradványai helyéül fia, Ferenc Sárospatakot választotta. Bethlen Pál és Serényi Gabriella fia, Ferenc (1925-2010) Budapesten született. A Piarista Gimnáziumban érettségizett. 1943-1947 között a József Nádor Műszaki Egyetemen mezőgazdasági mérnök oklevelet szerzett. Kunszentmártonban és Bicskén szaktisztviselőként dolgozott egy malomvállalatnál. 1948-ban emigrált. 1948-ban Bécs- ben kötött házasságot Szentimrey Ilonával (1921-2006). Kivándoroltak Dél-Ameriká- ba, 1949-1952 között Argentínában éltek. Itt született leányuk Anna Mária Guillermina (Vilma). Mezőgazdasági mérnökként egy magángazdaságban dolgozott, San Antóni­ában egy állattenyésztő nagygazdaság vezető-helyettese. Egyebek mellett ez a gazdaság tormatermesztéssel is foglalkozott. 1952-ben családjával együtt az Egyesült Államokba települt át. Már ott született fiúk, Mihály Antal Ferenc (1954). 1952-1956 között a Cornell Egyetem (Ithaca) Agrárgazda­sági Tanszékén tanársegéd volt. 1957-1961 között a Purdue Egyetem (Lafayette) Agrár- gazdasági Tanszékén adjunktus, 1960-ban Brazília gazdasági fejlődésének és árpolitiká­jának hatása gabonabehozatalára címmel a Purdue Egyetemen PhD. fokozatot szerzett. 1961-től Plattsburgh-ben, a New York-i Állami Egyetemen mint tanszékvezető egye­temi tanár a közgazdasági és nemzetközi kereskedelmi szaktárgy előadója angol, francia, magyar és spanyol nyelven. Ekkor, 1961-ben költözött családjával Plattsburghba, itt dol­gozott nyugdíjazásáig. 244

Next

/
Thumbnails
Contents