Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

II. KÖZLEMÉNYEK - Berczellyné Szilágyi Réka: Emlékművekhez készült szobormodellek, szobormásolatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárában

A szabadságharc idejéig nem voltak példák Magyarországon a mai értelemben vett szobrászati emlékművekre,3 azaz valakinek vagy valaminek emléket állító, közterületen felállított, önálló (nem egy épület részét képező), valamilyen történeti-politikai tartalommal bíró szobrászati alkotásokra.4

Az ilyen értelmű emlékművek a 19. század második felében kezdtek szerte az országban megjelenni, igazán tömegessé pedig a 20. századra váltak. Mindig szorosan kapcsolódtak az aktuális politikai hatalomhoz, hiszen az állíttatta őket. Emiatt az ábrázolt történelmi esemény vagy személy tényszerű megjelenítése mellett valamilyen általános érvényű, a jelenre is vonatkoztatható, a hatalom céljainak, érdekeinek megfelelő jelentést is hordoztak. Nem véletlen, hogy kinek, mikor és kik állítanak emléket

.5 Ezt nagyon jól példázza az első két emlékmű, amit a bécsi udvar állított a szabadságharc leverése után 1852-1853-ban. Az egyik a Pestet lövető Hentzi tábornok szobra volt Budán, a másik pedig az osztrák katonákat dicsőítő, a magyarokat pedig szörnyalakokként megjelenítő szoborcsoport Temesváron. Üzenetük egyértelmű.6

Az emlékművek állításának gondolata már az 1830-as évektől foglalkoztatta a magyar közvéleményt, amit a pénzhiány mellett a megfelelő művészek hiánya is nehezített. A szabadságharc után pedig egyenesen tiltott volt a szoborállítás, mivel az avatási ünnepségek tüntetésekre adhattak volna alkalmat.7 Az első, valóban nyilvános és emiatt nagy sajtó- és közfigyelemre szert tevő emlékmű állításának lehetősége 1865-ra vált realitássá, tárgya pedig nem más volt, mint méltó emléket állítani Széchenyi Istvánnak. Az ebben az évben meghirdetett szoborpályázat sorsa jellemző lesz a korszak sok más nagy emlékmű-pályázatának alakulására is (mint az Erzsébet királyné, Vörösmarty Mihály vagy a Szabadságharc emlékmű esete). Engel József szobrának leleplezésére csak 1880. május 23-án került sor.8 A köztéri szobrok állítása ugyanis általában pályázat kiírásával, vagy ritkább esetben direkt megbízással történt. Előbbi esetében első lépésként szoborbizottságot állítottak fel a pályázat kiírására, illetve megindult a szoboralap összegyűjtése, amit jellemzően közadakozásból finanszíroztak.9 A szoborbizottság feladata a szellemi program kidolgozásától, a pályázati feltételek meghatározásától és betartatásától, az anyagi ügyek felügyeletén át a konkrét megvalósulásig terjedt. A tagok többnyire politikusok, közhivatalnokok voltak és így általában laikus, művészethez nem értő

3 Lyka Károly. Nemzeti romantika. Magyar Művészet 1850-1867. Bp., 1942.149.

4 Emlékmű persze lehet egy relief is, ami bár egy épület falán van, de nem kapcsolódik szervesen az épület díszítéséhez.

5 Pótó János: Rendszerváltások és emlékművek. Budapesti Negyed 9. (2001) 2-3. sz. 219-244.

6 Lyka K. i. m. 149.

7 így történhetett, hogy Berzsenyi Dániel Vay Miklós által készített portréját csak hajnalban lehetett titokban felállítani a Nemzeti Múzeum kertjében 1860-ban.

8 Nagy Ildikó: Az emlékműszobrászat kezdetei Budapesten: szobrok és szobrászok. Budapesti Negyed 9. (2001) 2-3. sz. 191-218.193.

9 Gábor Eszter. Szoborpályázatok. In: Magyar Művészet 1890-1919.1. Szerk.: Németh Lajos. Bp., 1981.139-140.

218