Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

II. KÖZLEMÉNYEK - Kollár Csilla: Virágok és legyezők. Zsolnay Júlia alkotásai a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményében

Fia, Miklós esetében a polgári szokásokat ismerve természetesnek tekinthető, hogy szívesen veszi érdeklődését az üzlet iránt, hiszen ő lesz az, aki örökli a vállalkozást, továbbviszi a család nevét. Zsolnay Teréz így ír emlékirataiban: „Jóeszű öcsénk azonban nem lelte örömét a tanulásban, csak az üzlet érdekelte, szinte éjjel-nappal itt lehetett megtalálni. Ismert minden fiókot, polcot, zegzugot, bárkinél jobban tudta, melyik áru hol található. Atyánk ezért elhatározta, hogy beíratja a grazi kereskedelmi iskolába."4

Lányai, az 1854-ben született Teréz és a két évvel fiatalabb Júlia nevelésére is nagy gondot fordított. A 19. század közepén a női szerepek nagyban eltértek a maiaktól. Mások voltak az elvárások és a lehetőségek is. A nők családban betöltött helyét és feladatait beszédesen jellemzi az először 1860-ban megjelenő Családi kör című hetilap fejléce. A jómódú polgárcsaládot ábrázoló rajz középpontjában a legfontosabb női szerepek megtestesítője, a szerető feleség, egyszersmind fiatal édesanya áll, aki karjában gyermekét tartja, miközben ifjú férje óvón áll mellette. A kép másik férfi szereplője minden bizonnyal a feleség édesapja, aki szemközt zongorán játszó és éneklő lányait figyeli. Az apa háta mögött egy másik lánytestvér festőállvány előtt ül, és tájképet fest. Az asztalnál helyet foglal még a két legkisebb leánygyermek. Az idősebb fakeretet tart a kezében, melynek segítségével hímezni, vagy szőni tanítja kishúgát. A kép minden szereplője magyaros ruhát visel, a férfiak magyar szabású nadrágot és dolmányt, míg a hölgyek a korabeli divatnak megfelelően buggyos ujjú, fűzős ruhaderekat, bő szoknyával, a fiatalasszony családi állapotának megfelelően főkötőt hord. A leírt ábrázolás kitűnően bemutatja azokat az ismereteket és erényeket, melyeket a 19. század elvárt hölgyeitől. Egy jól nevelt leánygyermeknek értenie kellett a zenéhez, énekelni és hangszeren játszani is meg kellett tanulnia. Tehetsége - melynek hiányában szorgalma - mértékében illett képzőművészeti tevékenységet is folytatnia, ami a legtöbb esetben kimerült a festészetben. Jellemzően női feladat volt még a család környezetének esztétikus kialakítása, és a berendezési tárgyak divatos, de elsősorban ízléses díszítése. A kézimunka sokféle ágának elsajátítása is ezt a célt szolgálta. Fontos volt tehát a család nőtagjai számára az egész napos hasznos elfoglaltság. A kézimunka fontosságáról című cikkében a következő tanácsot adja olvasóinak Gorzaleczky Ilona: „Adjatok a leányoknak annyi dolgot, a mennyi korán keltse őket álmukból és fáradtan küldje őket aludni estenként, ha azt akarjátok, hogy hasznos, kedves és becsült tagjai legyenek a családnak és társadalomnak, és mentek mindenféle hiú ábrándozástól és epekedéstől."5 6 A figyelemelterelés fontossága mellett persze arra is buzdítanak a hölgyeknek szóló újságok, hogy olyan otthont alakítsanak ki maguknak, mely ízlésüket, gondolkodásukat, vagyis lényüket visszatükrözi, amely eredeti és főképp magyar. A célok megvalósítása érdekében a következő elfoglaltságokat javasolja a Tündér Ujjak című új lapot népszerűsítő cikk írója: „fessenek porcelánt, majolikát, hímezzenek szőnyegeket, fessenek portiert/ függönyt, faldíszeket, bútoraikat vonják be sajátkezüleg munkált bőrrel, fessék meg fatárgyaikat, égessenek tálcákat, kis faülőkéket,

4 Zsolnay Tcréz-M. Zsolnay Margit: Zsolnay. A gyár és a család története. 1863-1948. Bp., 1974.34.

5 Gorzaleczky Ilona: A kézimunka fontosságáról. Budapesti Hírlap 14. (1895) 80. sz. 19.

6 A francia „portiére" szó ajtófüggönyt jelent.

178