Folia historica 27

I. TANULMÁNYOK - Fisli Éva: Szavak kőbe vésve. A második világháború budapesti emléktábláiról

lényeges epizódjainak és főszereplőinek nevesítésével.

5 Felirataik nem cizellált kijelentések, pusztán tömör minősítések; egy-egy szereplő vagy történeti pillanat megjelölte hely rövid esszenciái - legalábbis amint azt a megrendelő elképzeli. (1. kép) Az emléktábla felavatását követően hozzászürkül a házfalakhoz, s csak évfordulók alkalmával kerül újra a figyelem középpontjába. A rendszeres megemlékezés, a koszorúzás, az emléktábla jelölte szereplő vagy esemény fontosságának „ismétlődő tudatosítása" azt jelzi, hogy a politikai szféra változatlanul igényt formál a tábla kifejezte legitimációra.

6 Amikor ez az igény megszűnik, a tábla és az általa kijelölt tér elveszti jelentőségét, s - akár nagy testvérei, az emlékművek - üres forma, „szelíd karikatúra"

7 lesz. Radikálisabb politikai változások idején gyakran le is kerül a falakról. Az, hogy Budapest 1989 után elmozdított emléktáblái mégsem tűntek el nyomtalanul, részben azoknak a katalógusoknak köszönhető, amelyekben időről időre összegyűjtötték és közreadták a főváros jelentősebbnek ítélt emléktábláit is.

8 E katalógusok listáinak összevetése jól mutatja azt is, hogy az elmúlt másfél évtizedben miképpen módosult Budapest köztéri emlékanyaga. A táblák rongálásának, leszerelésének, cseréjének írásos nyomait gyakran fellelhetjük a kora kilencvenes évek önkormányzati iratait is őrző Budapest Galériában, és a helyi vagy az országos sajtó egykorú híradásaiban. Míg a hatóságok körültekintően javasolták - a hivatali út gondos betartásával - egy-egy idejétmúlt vagy „pontatlan" megfogalmazás cseréjét vagy eltávolítását, az újságírók gyakran követelték a leszerelést, vagy már a tábla eltűnéséről tudósítottak. A régi budapesti emléktáblák egy része a leszerelése után a Kiscelli Múzeumba került; több azonban megsemmisült, mire a hivatalos levételre sor került volna.

9 Az írott források mellett itt lesz különösen lényeges a fényképek szerepe, ezek ugyanis megőrizték az egykori táblák lenyomatát. Számos ilyen táblafénykép fellelhető a MNM Történeti Fényképtárában is. A továbbiakban rájuk figyelek. 5 „Minden politikai propaganda előszeretettel idézi a múltat. A tömegek meggyőzésének egyik legkézenfekvőbb módja ugyanis a jelennel hasonlóságot mutató, de egyszer már lejátszódott, tehát ismert végeredményű események, folyamatok párhuzamba állítása a jelennel. Ezek a helyzetpárhuzamok azonban óhatatlanul sematikusak, mivel a történelem sohasem ismétli önmagát. Ráadásul a politikai propaganda nem csupán azzal torzít, hogy sematizálja, egyszerűsíti a múltat, hanem azzal is, hogy a történelem szövetéből csak az általa „haladónak", saját elődjének tekintett személyeket, eseményeket emeli ki. Ez a sematizált történelemkép jelenik aztán meg a politikai propaganda különböző műfajaiban, a szónoklatokban, vezércikkekben, emlékműveken stb." Póló János: Rendszerváltások és emlékművek. Budapesti Negyed 9. (2001) 2-3. sz. 222. 6 Póló /. Rendszerváltások i. m. 224. 7 Wehner Tibor: A hazugság és a hiány emlékművei. Előadások, tanulmányok, cikkek, röpiratok, feljegyzések a magyar szobrászatról 1986-1999. Bp., 2001. 35. 8 Rajna György katalógusa 1977-ben és 1989-ben, a Budapest Galéria kiadványai 1985-ben, 1987ben, és 1998-ban jelentek meg. Külön csoportba sorolhatók a Városszépítő (majd Városvédő) Egyesület 1980-as években megjelent kiadványai, melyekben házról házra járva értékes információkat gyűjtöttek össze a főváros veszélyeztetett emlékeiért síkra szálló szerkesztők. 9 így pl. a Mezőkövesd u. 10. alatti ház udvarán levő „Felszabadulás" tábla, melyet ismeretlen tettesek összetörtek. 119