Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

lányoknak szánt „ünneplő" ruhák azt a - Haranghy Erzsébet által különösen kedvelt - típust képviseli, amely valami sajátos keveréke a „díszmagyarnak" és a „népviseletnek". A tervezők számára a legnehezebb feladat a magyaros jellegű férfiruházat alapsémáinak kialakítása volt, a kor „megrögzült" polgári férfiöltözködése ugyanis nem hagyott túl nagy teret a fantáziának. Néhány merészebb ötletet csak a fiúgyermekeknek szánt terveken találunk. A III/30-as rajzon látható figura például „lajbit" és „kanászkalapot" visel zsinóros rövidnadrágjához. A férfi- és fiúruhatervek aránya (mindössze 16 db a 145-ből) azt jelzi, hogy nem is nagyon kísérleteztek e nehéz feladat megoldásával. A történelmi magyar viseletet, s annak kései leszármazottját, a „díszmagyart" egyik tervező sem tekintette megfelelő forrásnak. A rajzokon így nem szerepel csizma és szűk nadrág, alapanyagként atlaszsclycm és a régi magyar viselet színbeli gazdagságára is csak egy helyen találunk utalást. Ennek a határozott elfordulásnak, melyet a női terveknél nem tapasztalunk, több oka is lehetett. A férfiöltözékkel szemben crősebb és határozottabb volt az igény, hogy viselőjének polgári külsőt kölcsönözzön. A mozgalomnak az a szándeka pedig, hogy a magyaros viselet egyértelműen különbözzön a „díszmagyartól", vagyis kifejezze viselője polgári státuszát, egyben a régi magyar férfiviselet alapvető elemeinek felhasználását is kizárta. (Mivel a történelmi magyar női viselet a ruhamozgalom elsődleges forrásának tekintett „népviseletekben" tovább élt, a magyaros női ruhák között bőségesen találunk díszmagyarra emlékeztető öltözékeket.) A magyaros férfiviselet tervezői azonban nemcsak a történelmi viseletet utasították el, hanem a paraszti öltözködésben sem találtak felhasználható mintát. A magyaros jelleg kifejezésére a paraszti férfiviselet reprezentatív, karakteres darabjai — a cifraszür, a suba, a borjúszájú ing, a székely harisnya, sőt az ellenzős nadrág általában stb. - alkalmatlannak tűntek. A tervek között így egy sincs, amely Tüdős Klárának és Györffy Istvánnak azt az elképzelését tükrözné, hogy a vidéki polgárság, illetve úri közönség a saját tájegységének „átfogalmazott" népviseletét hordja. (Ezt a fajta stilizálást kísérelte meg Tüdős Klára az Ünneplő című album rajzain.) Magától értetődik, hogy a már említett, erősen „parasztos" viseletdarabokkal a tervezők nem tudtak mit kezdeni. Amikor azonban a posztóruha szerkezeti elemeit és anyagát sem tekintették olyan kiindulási alapnak, mely több-kevesebb stilizálással polgári öltözékké alakítható, nem maradt eszköz a kezükben! A férfiruhatervek így a magyaros jelleg kifejezésére felhasználható elemek feltűnő szegénységéről árulkodnak. Nyilvánvaló, hogy a tervezőknek valamiben engedményt kellett tenniük, s ők Fcrcnczy és köre útmutatását követve - a polgári jelleg megtartását mindennél fontosabb szempontnak tekintették. A korabeli divat vonalait követő gyapjúszövet férfiruhán megjelenő 3. kép Férfi öltöny zsinórozással. vitézkötés (3. kép) vagy Kazinczy-ujj (111/36, Mohácsy Pál terve. 156