Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

A művészet ébredező érdeklődése nagyban hozzájárult a népművészet „felfedezéséhez", a nagyarányú tárgygyűjtéshez, a motívumkincs feltérképezéséhez. A legfelsőbb körök, köztük az uralkodócsalád figyelme ugyancsak ezekben az években fordult a népművészet felé.

8

1 1896-ban Erdélyben néprajzi bálokat rendeztek, ahol az úri közönség egyes tájegységek, néprajzi csoportok viseletét öltötte magára. Karitatív szándékuk - a parasztság keresethez juttatása - segített életre hívni, megszervezni a falusi háziipart. A pár éven belül országos méreteket öltő mozgalom a népművészeti tárgyak tömeges piaci termelését valósította meg. A népművészet iránti általános érdeklődés és a háziipar a paraszti tárgyak divatját és viszonylag széleskörű városi használatát eredményezte. Kialakultak a jól szervezett háziiparral rendelkező kiemelt népművészeti körzetek: Kalotaszeg, Mezőkövesd, Sárköz. Ez a folyamat természetesen a népi kultúrába való beavatkozást is jelentett: egyes régebbi, feledésbe merült technikák újjáélesztését vagy éppen ellenkezőleg: radikális újítást. Fejős Zoltán „Népművészeti divat a múlt század végén és a századelőn" című tanulmányában

82 elemzi azt a hatást, melyet a háziipar révén létrehozott tömegtermelés a népművészetre gyakorolt. Példák során mutatja be, hogy e korai népművészeti divat hogyan mosta el a különbséget a hagyományos paraszti kultúra és a háziipar tárgyai között, s hogyan következett ebből a népművészet fogalmának fellazulása. Feltárja annak a folyamatnak a kezdetét, melynek során a „népi" tárgyi kultúra a társadalom szélesebb rétegei számára is fogyasztható, „populáris" kultúrává válik. A háziipari termelés és a népművészet kapcsolatát elemzi Lesznai Anna 1913-ban írt tanulmányában. Pontosan felismeri, hogy a népművészet iránti városi kereslet milyen káros beavatkozást jelent s mennyire felgyorsítja a „bomlás" folyamatát. Szkeptikus álláspontját a mezőkövesdi példával illusztrálja: „Nehéz házivászonra vagy selyemre varrott mezőkövesdi minta összefogott tömör alapszövetével és gyökértelenné, kellemetlenül libegővé válik, mihelyt áttetsző modern nyári batisztblúzok díszéül kell, hogy szolgáljon. Színe élénk, napszomjas voltánál fogva ritkán alkalmas városi utcai ruhákra és a bérlakások szürke hangulatába."

8

3 A háziipar lehetőségeit az olyan kevéssé archaikus népművészetet őrző területeken látja, mint Pozsony környéke. Ezeknek a vidékeknek a „polgárosult" népművészete sikerrel alkalmazható városi használati tárgyakon. A háziipar igazi feladata azonban az lenne, hogy a parasztságot megóvja a városi termékek ízlésromboló hatásától és tudatosítsa benne eredeti értékeit. A századforduló egyik legjelentősebb magyar művészcsoportja, a „gödöllőiek" tevékenysége új állomást jelent a népművészethez fűződő viszonyban.

8

4 Ok a Gesamtkunstwerk szellemében a magyar művészet átformálását tekintették vezérlő céljuknak. Elméleti írásaik és gyakorlati tevékenységük misztikus tanokról, szimbolizmusról, pantheizmusról, s ami témánk szempontjából a legérdekesebb, sajátos népművészet felfogásról vallanak. A népművészet a magas művészet számára nem lehetséges felhasználható stílus, hanem az ősi, organikus kézmüveskultúra, mellyel szintézist alkotva az elvesztett hajdani teljesség hozható vissza. A népművészet szimbolikus jelentőséget kap tudatukban: a „szép" „teljes" emberi élet, a „művészi élet" jelképévé válik. A paraszti társadalomban pedig azt az életmintát találták meg, amelyet aztán közösségként ők is utánozni próbáltak. Fáradhatatlanul gyűjtötték a népi motívumkincset, részt vettek a korszak nagy gyűjtőmunkájában, a Malonyay-féle gyűjtésben. Felfedezték a képzőművészet számára Erdély, elsősorban Kalotaszeg sok ar81 Halasy Márta: Népviseletek úri és polgári használatban. Ethnográphia 100. (1989) 306-307. 82 Fejős Zoltán: Népművészeti divat a múlt század végén és a századelőn. In: Népi kultúra és nemzettudat. Szerk.: Hofer Tamás. Bp.. 1991. 143-158. 83 Lesznai Anna: Háziipar és népművészet. Magyar Iparművészet 16 (1913) 369-376. 84 Geller Katalin-Keserű Katalin: A gödöllői művésztelep. Bp., 1987. 150