Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

chaikus jellegzetességet őrző világát. Az idilli kalotaszegi életformával való azonosulás vágya vezeti a Krisch családot, hogy helyi népviseletet öltsenek. A gödöllőieket azonban nem a minden más néptől megkülönböztető magyaros jelleg keresése vonzotta a népi kultúrához, hanem valamiféle elvesztett harmónia és a modem ember számára fájdalmasan hiányzó természetközeli egyszerűség ideáljának kergetése. A gödöllői műhelyhez külső tagként, annak szellemiségéhez azonban annál szorosabban kapcsolódott a 20. század első felének egyik jelentős női alkotója, Undi Mariska. Érdeklődése, munkássága a képző- és iparművészet szinte valamennyi ágára kiterjedt. A népművészet iránti szenvedélyes vonzalma életműve egészét, köztük a témánk szempontjából különösen érdekes ruhatervezői tevékenységét is meghatározta. A William Morris által a női öltözködés megreformálásáért indított mozgalom magyarországi harcosaként a „szeszélyes divat" ellen többször is felemelte szavát.

8:

1 A célszerű, az egyéniséget a népi-nemzeti jelleg hangsúlyozásával kifejező öltözködés propagálásában szövetségesre talált a Tulipán mozgalomban. 1906-ban az Uj Időkben megjelent ruhatervein, vagy azon a ruhán, melyet ő maga viselt egy 1911-ben készült fotón

8

6 a népművészeti inspiráció szerencsésen oldódik fel a geometrikus szecesszió forma- és motívumkincsében. Nádai Pál 1920-ban megjelent „Az iparművészet Magyarországon" című művében

87 összefoglalja a nemzeti szellemű szecessziós építészet és iparművészet legfőbb eredményeit, és önálló fejezetet szentel a népművészetnek is. Hangot ad meggyőződésének, hogy az építészet és iparművészet nemzeti jellege csak modem formában valósulhat meg. Az ezt követő években, s különösen 1930 után gyakran hangoztatott definiálatlan és megfoghatatlan „korszerű" értékkategóriájával szemben Nádai a konkrét európai törekvések: a konstruktivizmus és funkcionalizmus híve. A vesztes háború és a trianoni békeszerződés után a magyar társadalom számára a nemzeti szellemű művészet s így az iparművészet is demonstratív eszközzé vált. A modern irányzatok feltartóztathatatlan térhódítása, a hagyományok konzerválása és a „korszerű nemzeti stílus" megteremtésére irányuló kísérletek egyszerre jellemzik ezt az időszakot. Kozma Lajos 1932-ben így fogalmaz: „Most dől el a magyar glóbusz ízléskérdésnek sorsa."

8

8 E sokszínűséget a Magyar Iparművészet című folyóirat is tükrözi, melyben egyaránt helyet kapnak az európai törekvések, a modern, de a nemzeti jelleget valamilyen módon jelző alkotások és a valamiféle „időtlen" szépségeszmény megvalósítására törekvő tárgyak. A 30-as években megjelent, a nemzeti jelleg kérdéskörét érintő írások közül mindenképpen figyelmet érdemel Latabár Károly 1937-ben közölt cikksorozata. A szerző a nemzeti művészeti törekvések intézményesítését sürgeti: „A különféle, de egyirányú keresgélések irányítására indokolt lenne a Magyar Nemzeti Művészet Stíluskutató Intézetét megszervezni, hozzákapcsolódó kísérleti osztályt felállítani. Szükség lenne Magyar Nemzeti Stíluskutató Társaság létezésére is, amely a vidéki központokat kapcsolná bele az egész magyar művelődési életet érdeklő szellemi körbe." Ugyancsak érdekes az a megállapítása, miszerint a nemzetközi vásárokon, iparművészeti bemutatókon a magyar termékeket nem kel85 Undi Mariska: Szépségkeresés, művészi öltözködés. II. A ruházkodás. Népmívelés 6.(1911) 10. sz. 183. 86 Magyar Iparművészet 15. (1912) 50. 87 Nádai Pál: Az iparművészet Magyarországon. Bp., 1920. 43-48. 88 Kozma Lajos: Kell-e Magyar Werkbund? Magyar Ipar 53. (1932) 18. 151