Folia historica 24

I. Tanulmányok - Tompos Lilla: A IV. Károly koronázása alkalmából készült díszmagyarok története és formai sajátosságai

bok és a sarkantyú. A nagy ékszcrkészletbe beletartozik a díszszablya is, felkötéséhez az övre kardkötő láncokat csatoltak.

7 A női díszruha forrása, jellemzői A magyar női öltözet forrása feltehetően az itáliai reneszánsz, a 16. századból ránk maradt ásatási leletek nyomán a formákat is meghatározhatjuk: az öltözet földig érő szoknyából, ujj nélküli, négyszögletes nyakkivágású vállból és az alatta hordott patyolat ingből állott. Hímzett kötény borult a szoknyára és fátyol tette teljessé az öltözetet. Míg a párta a leány ékessége volt, a főkötő az asszonyt illette meg. A díszöltözetek textíliáját Itáliából, majd a 18. századtól kezdve Franciaországból szerezték be, sziluettjüket is a nyugat-európai divat hatására alakították. Ez a változás a 19. századra a korábbiakhoz képest hihetetlenül felgyorsult: emelt derekú, lenge öltözet az empire idején, majd átvették a biedermeier „homokóra" sziluettjét buggyos, ballon ujjaival együtt. Az 1840-es 50-es években végre a természetes helyére került a női ruhák dereka, az 1860-as években a hatalmas méretű abroncsszoknya, a krinolin is befolyásolta a női díszruhák szabását. Ebben a törekvésben kivételt jelentenek az 1870-es, 1880-as évek, a pikáns, bokáig érő, tumürös szoknyái, és hatástalanok maradtak az 1910-től kezdve egyre rövidülő, egyenes szabásvonalak is. A 16-17. században a váll és az ing a női díszöltözet önálló részei voltak, ám a 19. századra egyetlen ruhadarabbá lettek oly módon, hogy a színes vállakba belevarrták a bugygyos ruhaujjakat, és 20. századi terminológiával élve „ruhaderék" vált belőlük. Megmarad a szoknya, a fátyol, a kötény, és a millenniumi ünnepségeken már hozzátartozik a vállra vetett mente is. Nincs hozzávaló cipő, ritkán készítenek a ruha selyméből pártát és főkötőt. Ékszerkészlet nem alakult ki, ezt ki-ki a rangjának megfelelően, illetve az alkalomhoz illően választotta ki. A nők számára a kiemelkedően fontos ünnepeken, mint amilyen egy-egy koronázás volt, előírásszerűen az ékszerekkel és hosszú fátyollal kiegészített uszályos ruha volt kötelező, egyéb alkalmakon azonban az öltözet „kerekaljú" szoknyájához a fátylat többnyire nem viselték. A női ruhák fantázianevei is a magyar történelmet és az irodalmat idézték. Divatlapban láthatunk Széchényi Istvánról, Erzsébet királynéról, Zrínyi Miklósról és Melindáról, a Bánk bán hősnőjéről elnevezett öltözeteket is,

8 sőt a történelmi nevek mellett feltűnt egy-egy kortárs is: a bő szabású Hollósi-mente a korszak híres színésznőjéről kapta a nevét.

9 Ezek az elnevezések azonban közel sem váltak olyan általánossá, mint a férfiruhák atillája vagy kazincija. A koronázási díszöltözetek A díszruhákat az állami és egyházi ünnepeken viselték, minden jeles alkalomnál kiemelkedőbb azonban, az ország figyelmének középpontjában álló esemény, a király koronázása. Az uralkodó erre a kivételesen fontos aktusra a 17. század kezdete óta - bizonyíthatóan - a magyar alattvalókkal való azonosulást jelképező magyar főúri viseletet öltötte magára. Ennek arannyal mintázott ezüst változatában állt modellt II. Mátyás Hans von Aachennek, aki 7 Kiss Erika: Ékszerviselet a 17-19. századi Magyarországon. Das Tragen von Schmuck in Ungarn vom 17. bis zum 19. Jahrhundert. In: Ékes Krónika - Geschichten in Gold. Kiállítás Schmuckmuseum Pforzheim 2003. 14. 8 A Családi Kör képnielleklete, Alter és Kiss Divatcsarnokából. Pest, 1866. 336. 9 Lefelé trapézosan bővülő utcai használatra készült ruhadarabot a Divatcsarnok litográfiáján látható. 13