Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

Október 3. - A Miniszterelnökségen megtartott utolsó értekezlet véglegesen döntött a Pozsonyban tárgyaló résztvevők személyéről, feladatukról. Jóformán minden tárca képviseltette magát. Mint a Teleki Intézet tagja kerültem a delegációba; amúgy is a helyszíni ismeretek és a feldolgozott anyag birtokában mindenről nekem volt a legtöbb értesülésem. Október 5. - Mikó Tiborral a miniszterelnökségi gépkocsival Rajkára mentünk, hogy beoktassuk (sic!) a számlálóbiztosokat a hevenyészett népszámlálás lefolytatására. Horvátjárfalun, a volt uradalmi cselédeket - mind magyarok - megkérdeztük, nem akarnak-e az ország belsejébe, a Dunántúlra áttelepülni, mert félő, hogy a szlovákiai magyarüldözés őket is érinteni fogja. Hümmögtek, köszörülték a torkukat, végül is kibökték: jól érzik itt magukat. Majd „törzsfőnökük" bevallotta: hónapok óta csempészetből élnek, éspedig jól. „Aruraktáruk" ni, amott az a nagy szalmakazal. Ezt a mesterséget kívánják űzni továbbra is: jó nekik itt a három ország szögletében. Dohány, szesz, élelmiszer a főbb exportcikkük az odaátról átcsempészett cipők és egyéb iparcikkek ellenében. Ha mindenáron segíteni akarunk rajtuk, akkor adjunk nekik minél több dohányt - termelői áron. Visszaütünk - a gépkocsivezetőnk kedvéért - egy Sopron környéki falun keresztül vezetett, ahol egy kis „hazai" élelemmel megrakodva robogtunk Budapest felé, nem kis izgalommal, ugyanis Piliscsaba tájékán „felszabadítóink" olykor „megszabadítóként" viselkedve megdézsmálják az utasokat, igazoltatást színlelve és gyakorolva. Szerencsére minden baj nélkül átjutottunk a kritikus szakaszon. Október 6-9. - között a helyszíni tapasztalatok feldolgozása után, újabb értekezletre került sor a Miniszterelnökségen, a Külügy- és a Belügyminisztériumban. Ekkor nevezték ki a Pozsonyban tárgyaló delegáció vezetőjévé Kiss Roland belügyi államtitkárt, diplomáciai vezető lett Szondy Viktor

1

4 rk. követ és meghatalmazott miniszter, egyetemi tanár. Tárgyalásaink Pozsonyban Október 10. - Reggel 7-kor indultunk néhányan a delegáció tagjai közül, a miniszterelnökségi autón, működési helyünkre, Pozsonyba, ahova délután kettőkor érkeztünk meg. Szállásunk az a világvárosias Carlton hotel lett, amely sokszor szerepelt az utóbbi évek történetében, lásd a korábbi eseményekről szóló beszámolókat.'

5 Városnéző sétára indultam egymagamban, Pozsonyt nem ismertem, de tudtam, hogy ez a hajdani koronázó város és népe mennyire összefonódott a magyar történelemmel egészen 1918-ig. Azóta közvetlen részese kellett legyen minden közép-kelet-európai változásnak; geopolitikai szerepkörébe tartozott nemzetiségi felszabadulások, szocialista indíttatású forrongások, nacionalista tüntetések, imperialista hódítások elviselése. Mindez bizonyára a város képén is megmutatkozott: a hajdani hármas nemzetiségi jelleg, a magyar-németszlovák pozsonyi együttélés külső jeleit kutatgattam az utcákon és tereken, boltokban és éttermekben. Csalódtam: sehol német vagy magyar felirat, pedig a benesi Csehszlovákia külsőleg még tiszteletben tartotta a „hármasságot". A magyar szót és betűt még Tisoék kiirtották, a németet pedig az új erőre kapó szlovák sovinizmus türelmetlensége némította el. Október 11. - Délben a csehszlovák delegáció díszebédet rendezett számunkra a Carltonban. Ötfogásos ebéd és pezsgő volt műsoron. A három község elvesztése fölötti bánatunk torát ültük így meg. Október 11-25. - között, szinte megszakítás nélkül folytak a két delegáció ülésezései a szálloda tanácstermében. Ugyanitt tartottuk értekezleteinket mi, a magyar küldöttség tagjai. A tanácsterem közepén húzódó hosszú asztal kétoldalán, szemben egymással, helyezkedett el a két delegáció, az asztalfőre a tolmács került. Ülésnaponként cserélődött az elnök személye, nyilván a vendég jogán először a magyar küldöttség vezetőjét illette az clnöklés joga. 191