Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

Balahó Zoltán - Gál Vilmos A pozsonyi hídfő története Jakabffy Imre* publikálatlan naplója az 1947-es magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság munkájáról A csehek Monarchia-ellenes mozgalmát - az első világháború kitörésétől kezdve - elindító és szervező, az emigrációban a nyugati antanthatalmak felé orientálódó T. G. Masaryk

1 és legközelebbi munkatársa E. Benes

2, valamint a szlovák származású M. R. Stefánik

3 Párizsban, 1916 májusában megalakították a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot,

4 amely a független csehszlovák állam létrehozását tűzte ki céljául. Nézeteiket - a Monarchia és a cseh-szlovákok jövőjéről - politikusok előtt, londoni, párizsi és amerikai egyetemeken, valamint az európai közvélemény megnyerését célzó sajtóban (La Nation Tchéquc, New Europe) propagálták. Masaryk 1915 májusában vetette papírra a csch kérdésről írt Independent Bohemia című bizalmas memorandumát a brit külügyminisztérium számára, amelyben Pozsonynak már jelentős - „hídfő" - szerepet szánt. Ebben a független Csehszlovákia mellett már egy új délszláv állam megalkotására is javaslatot tett, majd felvetette - korántsem új ötletként -, a két új állam közötti földrajzi összeköttetés gondolatát, azaz egy Pozsony és Zágráb között húzódó „szláv korridor" tervét. Véleménye szerint a magyar Moson, Sopron, Vas és Zala vármegyék járásaiból kialakítandó területsáv északi része Csehszlovákiához, a déli pedig Jugoszláviához tartozna.Eme pánszláv gyökerű gondolatot - miszerint az északi és déli szlávok természetes egyesülését meggátolja a közéjük ékelődő magyarság - Benes is tovább népszerűsítette, „Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot"

6 című müvében. Benes szerint a Csehszlovákiát Szerbiával összekötő folyosó „...a Lajta és a Rába között húzódik Magyarországon keresztül, így Németország körbe lesz kerítve...a független Magyarország csak, és kizárólag a magyarok által lakott területeket tarthatja meg."

7 Hasonló korridorelképzeléseket népszerűsített a szláv barátságáról ismert francia Ernest Denis

8 a Sorbonne történelemprofesszora és Louis Leger

9 szlavista tanár is. Mindezek ellenére az antant nagyhatalmak terveiben továbbra is a Monarchia háború utáni fenntartása szerepelt és nem annak megsemmisítése, hiszen az antant fő ellensége Németország volt és nem Ausztria-Magyarország. Ez a felismerés a csehszlovák propagátoroknak nem kevés bosszúságot okozott, bár a háború elhúzódása az ő terveiknek kedvezett. A fordulat csak 1918 tavaszán-nyarán következett be, amikor is a hadi helyzet gyökeres megváltozása, - az USA hadba lépése és Oroszország kiilönbékekötése - az Osztrák-Magyar Monarchia gyengítését helyezte előtérbe. A megváltozott felfogás következtében az antant hatalmak 1918 szeptemberéig - a csehszlovák nemzet (és nem állam) elismerésén túl, - de jure is elismerték hadviselő félnek a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, mint a megszülető új állam ideiglenes kormányát. Az elismerő aktusok önmagukban azonban kevésnek bizonyultak. Új helyzetet csak a vesztes Monarchia belső összeomlását kihasználó, a csehszlovák állam megalakulását deklaráló október 28-i prágai események teremtettek. Innentől kezdve az új állam létét többé már nem lehetett vitatni, Csehszlovákia létezése immár realitássá vált. 1918 november elején az ideiglenes prágai kormány

1

0 hivatkozva a Szlovák Nemzeti Tanács túrócszentmártoni deklarációjára," csapatokat küldött a szlovák lakta Felvidékre, hogy a terület elfoglalásával kész helyzetet teremtsen a békekonferencián. Az önkéntesek,

12 valamint a felbomlott császári és királyi hadsereg cseh-morva nemzetiségű jelentkezői (vagyis katonaszökevények) a Kis-Kárpátoktól keletre, Szakolca-Holics-Malacka 179