Folia historica 23/2
Peterdi Vera: Egy polgárcsalád élete és otthona a Belvárosban és az arisztokrata negyedben a két háború között
nek, nemesfémeknek, ünnepi edényeknek, dísztárgyaknak köszönhetően. Olyan módon díszítették ezekkel a tárgyakkal a bútorokat, hogy azok tömegáru-jellege ne érvényesülhessen. A hagyományos, központi elrendezésű, szokásos rendeltetésű darabokból álló, eklektikus stílusú ebédlögamitúra nagy- és kistálalóból, kihúzható asztalból, támlás székekből, vitrinből állt, fényezett, fekete, és a hangsúlyos helyeken faragásokkal, esztergálással díszített keményfából készült. Az adatközlőnk által tálalónak nevezett, ívelt lábú nagytálaló zárt alsó részes, alacsony felépítményes bútor volt, középen üvegajtóval zárt, kétoldalt nyitott polcú felső résszel. A kistálaló, az úgynevezett pohárszék felül csak két, alacsony hátlap elé elhelyezett keskeny polccal rendelkezett. Nagy, szögletes asztala is ívelt lábakon állt. Ezen a bútoregyüttesen formailag jól érzékelhető az úgynevezett „kis bécsi" garnitúrák hatása. Börkárpitozású székei a gótikus vagy klasszicista stílus kommercializálódott utánzatai lehettek. Ez nyilvánult meg a székek ívelt háttámláját közrefogó oszlopok kisstílű vidékiességében is. Üveges szekrénye - általánosabban használt kifejezéssel: vitrinje - ugyanebben a stílusban készült. Ezt a bútordarabot a benne tárolt emlék- és használati tárgyak alapján a családi értékrend egyik meghatározójaként tarthatjuk nyilván; a polgári otthonokban a szalonokban, vagy az ebédlögamitúra tartozékaként is szerepelhetett, esetleg mindkét helyen. A két, lábzsámollyal kiegészített, drapp bársony kárpitozású hatalmas füles fotel, 7 5 s a selyemperzsa terítővel gondosan letakart heverő arra utal, hogy a helyiség nappali funkciót is betöltött. 7 6 Az egyik fotel mellett kapott helyet a rádió, amelyet a visszaemlékezés tanulsága szerint H.Z. rendszeresen hallgatott. Ezt a szokását kiemelkedő kulturális aktivitásának jeleként, identitásának polgári mentalitás-elemeként könyvelhetjük cl. Még arisztokrata körökben is ritkaságszámba ment a rádióhallgatás, úri körökben pedig „zsidós polgári szokás"-nak tartották. 7 7 A használati és dísztárgyak kiemelkedően értékes darabjai, amelyek többségét örökölték, az üveges szekrényben kaptak helyet. A kerámia- és porcelán készletek, vagyis a francia rokokó, arany szegélyes, „mille fleur"-mintás majolika csészék, 7 8 az altwien porcciánkészlet, a szürke angol keménycserép dísztálak („párját a windsori múzeumban láttam "), a márkás porcelán nippek és kannák, valamint az ólomkristály poharak és a körülbelül az 1700-as évekből származó antik ezüst eszközök: olló, gyűrű, cérnagombolyító, ezüstkeretes szemüveg vésett mintás ezüst tokban stb. mellett a vitrinben tartották a színházi látcsöveket és az ezüst láncszemekből font színházi táskát 7 9 is. A többi - használatban lévő — ezüst tárgy: gyertyatartók, üvegbetétes tálak, gyümölcskosarak, cukortartó kosarak, kockacukor- cspirinyó kockacukor tárolására szolgáló dobozok, talpas, zsáner-jelenetes gyümölcstartó tál, kis esernyő a fogpiszkálóknak(l), borsszóró, iivegbetétes ezüst tálca likőrös poharakkal a két tálalószekrény rakodófelületén kapott helyet. A tálalók fölött az iskolában porcelánfestést is tanuló V. E. által készített, 12 darabos, festett- áttört-aranyozott porcelán tányér-sorozat volt. A falon családi képek és népies témájú festmények lógtak. Egy kislány-portrés gobelin képet H. E. a következőképpen jellemzett, általunk ismeretlen elvárást megfogalmazó önvallomásában: „szőke hajú, selyemszalag-csokros, kékszemű csinos kislányt mutat. Ilyennek kellett volna születnem. Ehelyett barnaszemű, barna hajú, magyaros jegyeket magamon viselő kislánynak születtem. " Ebben a szobában volt a lakás legértékesebb csillára. Az indiai batikolt kelmés lámpaernyőjű, réz világítótestet ,,Édesapám megbízásából iparművész készítette 1921-ben. "A karosszékek fölött lévő kétkarú, vörösréz, „gyertya"-égős falilámpákat is ipannűvész tervezte. 130
