Folia historica 23/1

I. Tanulmányok - Ridovics Anna: A Magyar Nemzeti Múzeum habán kerámiái a 17-18. században

cot csőrében tartó madár/strucc? látható. A monogram feloldása a vállrészen olvasható Marinus Demian 1696 (7.d. kép). A kettős kck vonallal határolt gazdag, virágos, csipkeszerű diszítmény öt sávra tagolódik. Az ónfedélen SH Sámuel Häuser véset. Az új keresztyének hite tiltotta a figurális ábrázolást, a tilalom csupán a 17. század második felében kezdi elveszíteni érvényességét.--' A gyűjtemény legkorábbi figurális habán edénye a bártfai szabó céh borospalackja

2

4 (8. kép). A nagy tojásdad, lapított testű edény szája szűk, csavarmenetes. Négy oldalát baluszteres, virágfüzér árkádos, reneszánsz ízű építészeti elemek rajzolata keretezi. Az olaszkorsóból kinövő szegfű-életfa mellett Ádám és Éva meztelen figurája (9.

с kép) áll (az első emberpár bibliai alakja a fazekas céh jelvénye is volt egyben - a Teremtés történetére utalva: Az Ur a föld porából alkotta az embert), felettük 1689-es évszám. Jobbra virágok között lovas vitéz emeli kardját, a ló kantárját az oszlop mellett meghúzódó figura tartja (9.a kép). Korabeli öltözetű menyasszonynak és vőlegénynek tűnő figurák fogják közre a szabócéh jelvényeit (8. kép). Negyedik oldalán harsonás angyal kíséretében két férfi hozza a kánaáni szőlőfűrtöt (9,b kép). A gyűjtemény a 17. század végétől kezdődően késztilt céhkancsók szép sorozatával rendelkezik. A dús virágdíszek között, gyakran leveles koszorúba foglalva kapnak helyet a (csizmadia, szabó, pék, mészáros stb.) mesterség jelvényei. Az 1699-es nagy méretű, hasas, rövid, széles szájú edényt felirata szerint egy egykori szabólegény, a Borsay Szabó Györgynél szolgált Szmolka János mester csináltatta az kis ebének. Uj edényformák lesznek egyre népszerűbbek: a körte alakú, karcsú derekú, felfelé szélesedő nyakú bokályok, a gömbhasú, gyűrütagos nyakú, keskeny szájú korsók (10. kép). A habán kerámiák között külön stilisztikai egységet képviselnek az úgynevezett „dclfti modorú" edények. A stiláris rokonság - amely 1660-70-es évektől jelentkezik - részben azzal magyarázható, hogy az „újkeresztyének" szoros kapcsolatban álltak hollandiai mennonita hittestvéreikkel, másrészt a korszakban Európa-szerte népszerű volt a kínai porcelán szépségét utánzó kék-fehér dclfti fajansz. A Nemzeti Múzeum gyűjteményében több, főképp az 1700-1710-es évek táján készült edény is van. Nagyrészt ecsettel festett kerek tányérok és nagy ovális tálak, széles sima vagy hornyolt, gerezdek peremmel. Jellemzőjük a kék-fehér színvilág dominanciája, sajátos apró motívumok (házikó, templom, hajó, lombos fa, fenyő, páfrány, madár, szarvas, kicsiny figurák) alkalmazása. (14. kép). Az 1703-as évszámos I: I: F: monogramos tál peremén különböző típusú fák. épületek, növények, pillangók, csillagok, felhők sorakoznak. Öblét egy nagy vitorlás bárka tölti ki. Az építmény oromzatán kereszt. Az ábrázolás bizonyosan összetett szimbolikus jelentést hordoz. Feltehetően Noé pusztulásból megmenekítő bárkájára utal, mely Péter apostol szerint a Krisztus nevében való megkereszteltetés szabadulását testesíti meg (I. Pét. 2-20-21). Az ókeresztény teológusok szerint Noé bárkájához hasonlatosan az egyház hajó, amely az élet veszélyes tengerén a Paradicsom kikötőjébe jut Krisztus kormányzásával. A 17. század elejéről több, Noé hálaáldozatával ékesített, nürnbergi készítésű úrvacsora-osztó óntányér ismeretes.

2

3 A kékmázas és a sárga mázas edények átmenetet képeznek a fajansz és a fazekasáru között, más technológiai eljárással készültek. Alapmázuk kobalttal, illetve antimonnal színezett agyagmáz, engobc. Erre került rá a többnyire fehér, illetve sárga ónmázas minta, majd általában a fényes felületet létrehozó átlátszó ólommáz. Kékmázas csempékből készült a habán kályhásság 17. századi remekeként számon tartott liptónádasdi kályha a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében. A kékmázas kerámiát olcsóbban árusították. A habánok rendtartásaik szerint saját használatukra is ilyen edényeket készítettek és ezek a szélesebb, kevésbé előkelő vevőkör számára is elérhetőbbek voltak. A „piaci versenyhelyzet" eredményeképpen, a helyi fazekassággal konkurálva jött létre egy jellegzetes termék, a kék mázas sgrafittos kerámia. Feltehetően Szászkézden az 1780-as évektől az 1810-es évekig készültek azok a sgrafitto technikájú bokályok és tányérok, tálak, melyekből mintegy 30 darabot őriz 70