Folia historica 23/1

I. Tanulmányok - Ridovics Anna: A Magyar Nemzeti Múzeum habán kerámiái a 17-18. században

Ridovics Anna A Magyar Nemzeti Múzeum habán kerámiái a 17-18. századból Sinkó Katalinnak ajánlom A Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulója alkalmából a múzeum gyűjteményeinek történetéről rreprezentatív kiadvány készült a szakma és a nagyközönség tájékoztatására. Az Újkori Osztály kcrámiagyüjteményének áttekintése eredményezte ezt az összefoglaló jellegű ismertetést, mely a habán kerámiák csoportjáról szól; röviden, de a jubileumi kiadványban lehetséges terjedelemnél bővebben, jelezve egyben a habán kerámiák szakkatalógusának tervbevételét, az előmunkálatok megkezdését.' Egy-egy műtárgyat publikáltak már korábban is, de a habán gyűjtemény egészének bemutatása, értékelése különböző okok miatt még nem születhetett meg, pedig nem csak mennyisége miatt, hanem történelmi, iparmüvészet-történeti értékei miatt is figyelemre méltó. A mai gyűjtemény túlnyomó része a 20. század folyamán került a múzeumba. A 19. században ajándékozás, vásárlás útján egybegyűlt edények - számos egyéb műtárggyal együtt - az Iparművészeti Múzeum megalapítása után 1877-ben áttétettek az új szakmúzeumba.- Rómcr Flóris (1815-1889), aki a Régiségtár őreként gondozta az anyagot, 1876-ban még így ír: „Hogy jelesül kik és hol készítették a fehér mázos, virágos edényeket, melyekből különféle időből és különféle, de sajátságos ízlésben föltűnő edényeket bírunk, ennek mindekkoráig még csak nyomára se jöheték."

3 Bár a tárgyak és készítőik eredetét nem ismerték a korszakban, mégis szervesen magyarnak érezték e kerámiákat. A habán edények stílusváltozatai közül a „magyarországi tulipános ízlést" reprezentáló darabokra figyeltek fel elsősorban, s az ősi egyszerűség tanújaként tartották ezeket számon.

4 így jutott el a historizmusból a szecesszióba ívelő pécsi gyár vezetője, Zsolnay Vilmos is a magyar kerámia ihletet adó gyökerei után kutatva a habán kerámiák tanulmányozásához, másolásához.Ma már Layer Károly, Krisztinkovich Béla, Katona Imre kutatásai nyomán tudjuk, hogy a németajkú anabaptista habánok, „újkeresztyének" a reformáció népi ágának sajátos hitvilágú, kommunisztikus elveket valló képviselői voltak, akiknek vallásuk miatt számos üldöztetést kellett elszenvedniük.

6 Ház- és vagyonközösségben, úgynevezett „Haushaben" keretei között éltek. Feltehetően innen származik a habán elnevezés is. Az új keresztyének híresek voltak magas szintű mesterségbeli tudásukról. A gerencsérek, azaz fazekasok mellett többek között kitűnő orvosok, késesek, kőművesek voltak közöttük. Hazánkba Dél-Tirol, Ausztria, Morvaország felöl érkeztek. Először 1540-50 között szórványosan, rövid időre Nyugat-Magyarországon, a Nádasdy birtokokon tűntek fel csoportjaik. Jelentősebb letelepítésükre a 17. század 20-as éveitől a Batthyányak és más főúri családok birtokain Nyugat- és Észak-Magyarországon, Pozsony, Trencsén, Nyitra közelében került sor. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1621 -22-ben hívta őket Alvincre. 1. Rákóczi György 1640-ben hozta egy csoportjukat Sárospatakra, Hcjcére. A fajanszművességet főképp a habánok képviselték, terjesztettek el Közép- és KeletEurópában. Az ólommázas fazekas árutól eltérő, finomabb minőséget, a műfaji különbséget az ónmáz használata határozza meg, a szükségszerűen különböző előállítási módszerek, díszítési technikák alkalmazása. A korongolt, illetve sokszorosítható módon, öntéssel, préseléssel készített edénytestet kiégették, zsengélték, majd tejfehér, átlátszatlan ónmázzal vonták be. Erre festették a sajátos motívumkincsü díszítmenyt, fémoxidokból nyert négy jellegzetes színnel (a kobaltoxid kék. az antimonoxid sárga, a mangánoxid lila, a rézoxid zöld színt adott a hozzákevert ónmáznak.) Ezután újabb égetés következett (a fazekas mázak 67