Folia historica 23/1

I. Tanulmányok - Tompos Lilla: A magyar királyi Szent István rendi ornátus magyarországi története és emlékei

Iveknek hűséges magatartását most hittel fogadtátok, szinte úgy, mint az a derék és meg­tisztelt vitézekhez illik, azokat minden helyen és időben pontosan megtartjátok. Elveendők annak okáért kezeinkből ezen rendnek néktek szánt díszjelét, mindazokat, miket most hittel fogadtatok emlékezetetekben híven megtartsátok. Mi azonban irántatok viseltető kegyel­münket és jóakaratunkat továbbá is megerősítjük. A rend tagjainak szerencséjük lészen Ben­nünket a rend vecsernyéjébe vezetni. Az első, 1764. évi átadási ceremóniát történeti hűséggel örökítette meg Martin Meytens (1695-1770) udvari festő műhelye. A schönbrunni kastélyban először három magyar arisztokrata, Barkóczy Ferenc, Batthyány Lajos és Esterházy Ferenc és egyetlen osztrák, Hatzfeld Károly nyerte el a rend nagykeresztjét, az utóbbi a kép főszereplője is. Az esemény az alapszabályokban rögzítetteknek megfelelően zajlott: lépcsőzetes emelvényen, baldachin alatt til az uralkodó Mária Terézia, előtte térdel a gróf, körben a rend tagjai állnak díszöltözékükben, a baloldali páholyban a királyi család tagjai figyelik az eseményeket, a terem másik oldalán a királyi testőrség vörös, kacagányos, díszegyenruhában vigyázza a történteket.­7 A 18. század folyamán főképpen az osztrák és a magyar arisztokrácia tagjai, a 19. századtól kezdve Európa számos uralkodója részesült ebben a magas kitüntetésben, közülük itt csupán néhányat említünk: I. Napoleon a franciák császára (1810), VI. Frigyes Dánia királya (1814), XVIII. Lajos (1815), I. Ferdinánd Szicília királya (1821), I. Ferenc Szicília, X. Károly Franciaország, VII. Ferdinánd Spanyolország királya (1825), I. Miklós orosz cár (1826), de elnyerte Ali pasa (1855), és Nasr-Eddin perzsa sah is. (1859) Uralkodók, arisztok­raták összesen ezerhétszázöten vehették át a rendjel különböző fokozatát. 2 8 A nagykeresztesek omátusa hasonló volt a nagymesterekéhez. Hozzátartozott a rend lánca, ezt az udvari alkalmakon is viselniük kellett, máskor a vállszalagot hordták, a rendi csillagot vagy a megfelelő osztályú keresztet tűzték polgári vagy katonai öltözékükre. 2 9 József királyi herceg 1794-ben lett a rend tagja, Magyarország nádoraként (1776-1847) ebben a díszöltözékben ábrázolta Than Mór a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának falfestményén, a magyar történelem és művelődéstörténet jelentős alakjai sorában. A Történelmi Képcsarnok őrzi József főherceg egészalakos reprezentatív portréját is, melyet a Nemzeti Képcsarnok Egylet megbízásából Barabás Miklós festett. Ornátusa részleteiben is egyezik I. Ferenc díszruhájával, szűk vörös nadrágot és piros sarkú, arany tölgylevelekkel hímzett zöld lábbelit visel. 3 0 A rendi nagykereszt csillagából kettőt őriz az Eremtár. A jelvény a textilcsillaghoz hason­lóan nyolcágú csillag, középen vörös mezőnek hármashalmán a kettős kereszt, kétoldalt M.T., Mária Terézia monogramja, a pajzs körül fehér alapon fekete betűkkel a rend jelmon­data olvasható. Az egyik csillag tulajdonosa a belevésett felirat szerint Hallcr gróf volt: Dem General der Cav. Graf Haller zum Andenken von E.H. AA másikat Horthy Miklós kor­mányzó, mint a rend nagymestere viselte 1938 után. Ekkor a módosított alapszabályok értelmében a rendjelek újból adományozhatok lettek, a kormányzó pedig a királyi jogokat gyakorolta, és ellátta a rend nagymesteri teendőit is. 3 2 Bár a kitüntetést kizárólag polgári érdemek jutalmazására hozták létre, egyetlen esetben azonban kivételt tettek, és elkészíttették a csillag hadi változatát is, melyet József főherceg vezérezredes (1872-1962) kiemelkedő első világháborús érdemeiért kapott meg. A rendjelet publikációkból ismerjük, a csillag sugaraira, a magyar címer alá helyezték az egymáson ke­resztbe tett kardokat. 3 3 Első osztályú kereszt a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében sajnos nem található, de a nyíregyházi Kállay - gyűjtemény őriz egy rozettás, vörös-zöld ripszselyem vállszalagot, a ráfűzött zöld zománcos I. osztályú kereszttel együtt. A kereszt aranyból domborított szent 178

Next

/
Thumbnails
Contents