Folia historica 21

I. Tanulmányok - Bencze Géza: Az Oetl Antal Vasöntöde és Gépgyár Rt. története II. rész (1938-1948)

2. Az újjászervezéstől az államosításig (1945-1948) a) Háborús károk és újjáépítés 1944 utolsó napjaiban a harci cselekmények már a gyár közelében folytak, s előbb a frontvonalba eső városperemi településekről bejáró dolgozók, majd már a budapestiek sem tudtak bejárni, a gyár leállt. Utolsóként még a környékbeliek keresték fel a telepet, de aztán december 31 -én a sorsára hagyták. A gyár területe beékelődve a hadifontosságú nagy gépgyárak, a vasútvonalak és a főútvonalak közé, természetszerűleg hadműveleti területté vált. A Kőbányán már utcai harcokban előrenyomuló szovjet hadsereggel szemben a gyár területén mindössze egy kisebb német híradós osztag és néhány nyilas pártszolgálatos maradt vissza. A Magyar Ruggyantaárúgyár szomszédos gumigyára lángokban állott, az ún. százlábú hidat a németek felrobbantották, s folyt a rombolás a Keleti pályaudvar környékén még 1945. január 13-án is. E nap délelőtt érkeztek az első szovjet és román egységek az Oetl-gyárba, az egységüktől elvágott védőit lefegyverezték. A közvetlen környékbeli harcok alatt a gyárban rekedt, ill. a közelben lakó dolgozók előjöhettek az óvóhelyekről, számukra a háború véget ért. A harcok, a kéthetes ostromidőszak alatt számtalan belövés érte a gyártelepet, s minden a pusztulás képét mutatta: romok, üvegcserép, tető nélkül maradt épületek, sarkukból kiforgatott műhelyek, szemét és törmelék, fel nem robbant lőszerek és lövedékek mindenütt. A gyár önmagában is jelentős károkat szenvedett, ennek mértéke és nagysága azonban kisebb, egészében véve pedig a helyzete sokkal vigasztalóbb volt sok más, hasonló kategóriájú gyártelephez és üzemhez képest. A háborús épületkárokat - 1938-as pengő árfolyamon — 115 ezer pengőben állapították meg, ami a körülményekből adódóan szinte kedvező, mindössze 11%-os épületkárnak felelt meg.

2

3 A gyár nagy szerencséje volt, hogy az ostrom rombolásai mellett érdemi tűzkára szinte alig volt, köszönhetően a gyárban rekedtek önfeláldozásának és nem kis mértékben a véletlennek. A gyári felszerelés kára még ennél is kisebb arányú, összességében 5%-os volt, ezen belül az irodaépület károsodásának mértéke 18%, s tovább: famintaraktár 38, régi öntöde 3, mechanikai- és szerkezeti műhely 6, tartályműhely 14, új vasöntöde 7, új mechanikai műhely 7, gépház 11%. Teljesen elpusztult viszont a gyári villamosvezeték-hálózat. A gyárvezetés a háborús károk, a termelésből kiesett gépek, a használhatatlan üzemrészek miatt elveszett termelőkapacitást 25%-osra becsülte. A frontvonal távolodtával a közelben lakó dolgozók már az első napokban egyre nagyobb számban jelentkeztek munkára, s munkacsoportokat alakítva kezdték meg a romok eltakarítását, a rendcsinálást. Összegyűjtötték a gyártelepen a fel nem robbant lőszereket és 29 darab különböző méretű lövedéket, bombát és kézigránátot adtak át az elszállítást végző rendőrségnek. Az azonnali helyreállítást akadályozta az anyaghiány, kezdetben a munkaerő-, majd később a pénzhiány. Jelentős munkát végezve az év második felére a károknak több mint a felét saját erőből állították helyre, ám az állandósuló anyaghiány miatt a későbbiekben még évekig vissza-visszatérő feladat volt a háborús károk végleges helyreállítása. Az 1945-ös végelszámolás szerint a gyári épületek helyreállítása több mint 135 ezer pengőbe került, amelynek során helyrehozták az öntödéket, az új gépműhelyt, a gépházakat, a tetőket kátránypapírral fedték le, az ablakokat beüvegezték, s kijavították a villamosvezetékeket és a csatornákat is. A romok eltakarításával egy időben a még csonka vállalatvezetés minden erőfeszítése a termelés mielőbbi beindítására irányult, s a lényegében működőképesnek minősített gyár 97