Folia historica 21

I. Tanulmányok - Papp Júlia: ,,...a' mit magunkért nem akarnánk, akarjuk Hazánkért!"

Johann Seivert Inscriptiones monumentorum Romanorum in Dacia mediterranae, illetve S. J. Hohenhausen Die Alterthümer Daciens im heutigen Siebenburgen című munkája. Bél Mátyás, Torkos József, Severini János, Bartalis Antal gyűjtései után Szalágyi István, Katancsich Péter és Schönwisner István az 1780-as évek elején már a tudományos igényű honi epigráfiai és régészeti kutatások alapjait rakták le.

4

1 Ókori emlékek leírásával a felvilágosodás és a korareformkor hazai és magyar vonatkozású külföldi sajtóirodalmában is találkozunk. A Pressburger Zeitung (1764-1849), az Allergnädigst privilegierte Anzeigen (1771-1776), az Ephemerides Vindobonenses (1776-1785), az Ungrisches Magazin (1781-1787), vagy az 1817-ben induló Tudományos Gyűjtemény egyaránt közölt ismertetéseket hazai antik feliratos kövekről, síremlékekről és más régészeti leletekről - gyakran a korszak elismert tudósainak - pl. Seivert Jánosnak, Windisch Károlynak, Eder József Károlynak, Schönwisner Istvánnak

4

2 a tollából. Magyarország és Erdély természetesen nemcsak a feliratok összeírói számára voltak jó vadászterületek. VI. Károly 1717-ben hivatalos felhatalmazással látta el a soproni Dobner Ferdinándot, hogy a városban és a környékén található római köveket összegyűjtse és vámmentesen Bécsbe szállítsa.

4

3 Giuseppe Ariosti kapitány által 1723-ban az uralkodó megbízásából összegyűjtött és Bécsbe szállított erdélyi feliratos kövek egy részét az udvari könyvtár lépcsőházának falába építették be 4

4 A hazai feliratos kövekről évszázadok alatt itthon és külföldön felhalmozódott ismeretanyag - beleértve a sajtóirodalomban közölt ismertetések egy részét is - beépült a 18. század végi

4

5 és a 19. századi epigráfiai rendszerező munkákba is. Theodor Mommsen monumentális Corpusa, vagy a Nemzeti Múzeum anyagáról készült katalógusok

4

6 nemcsak a korábbi nagyobb összefoglaló munkák adatait vették át, hanem például az Aranka György által vezetett erdélyi nyelvművelő társaság beszámolójában, vagy a sajtóban megjelent írások említéseit is. Forrásai felsorolásánál Mommsen külön megemlíti Kollár Ádám Ferenc Allergnädigst privilegierte Anzeigenje, illetve a Josef Hormayr és Mednyánszky Alajos által Bécsben 1811-ben indított Taschenbuch für die vaterländische Geschichte vonatkozó híranyagát 4

7 Több, a Tudományos Gyűjteményben közölt ismertetést sorol fel forrásai között Rómer Flóris is a Nemzeti Múzeum antik kőanyagát ismertető katalógus bevezetőjében.

4

8 * A távoli múltba nyúlik vissza a művészeti és régészeti emlékek megőrzésének hagyománya is. Az ingó művészeti emlékek egy részének fennmaradását a korábbi időkben elsősorban az egyházi, fejedelmi és főúri kincstárakban, illetve raritás- vagy/és művészeti gyűjteményekben történő elhelyezésük biztosíthatta.

4

9 A közgyűjteményi rendszer kialakulása, illetve az intézményes műemlékvédelem létrejötte előtti időszakban a nem kincsjellegü emlékek fennmaradásának egyik lehetőségét megbecsült díszként, rekvizitumként való felhasználásuk jelenthette.

5

0 A reneszánsz feliratgyűjtők kulturális misszióként végzett tevékenysége elsődlegesen még csak arra irányult, hogy azt, amit az idő és az emberi tudatlanság napról napra pusztít, legalább írásban megmentsék és továbbhagyományozzák.

5

1 A 15. század végi Itáliában ugyanakkor már a feliratos kövek is „más antik tárgyakkal együtt a humanista otthonok díszévé" váltak.

5

2 A Mátyás király utasítására Erdélyből hozatott, s egy Budán létesített romkertben elhelyezett római emlékkövek az uralkodó dinasztikus dicsőítését szolgálva „beépültek a királyi reprezentációba". Míg az ókori köveket korábban Magyarországon is főleg építőanyagként (a szarkofágokat közkutakként) hasznosították, a 15-16. század fordulóján az antik emlékek nálunk is értékes, becses műtárgyakká váltak. A Mátyás király halálát követően szétszóródott 37