Folia historica 19

I. Tanulmányok - Szemán Attila: A Rákóczi-szabadságharc időszakának „labanc" rézpénzei

Szemán Attila A Rákóczi-szabadságharc időszakának „labanc" rézpénzei A 18. század elején, a Rákóczi-féle felkelést megelőző években Magyarország gazdasága az egyre mélyülő válság állapotában volt. A törökellenes felszabadító háborúk, a spanyol örökösödési háború, a nemesércbányák időszakos kimerülése és még sok más ok játszott közre ennek a helyzetnek a kialakulásában. A válság egyik jeleként szokták értékelni az 1695-ben megjelenő rézpolturákat, illetve ezek 1703-ig történő folyamatos veretését.

1 Később Rákóczi és kormányzata is rákényszerült arra, hogy az államkölcsön egy különös formájához, a rézpénzveréshez folyamodjon. A kurucok rézpénzverése közismert és viszonylag alaposan feldolgozott terület. Kevésbé ismert azonban, hogy ellenfeleik, a labancok is ehhez a megoldáshoz nyúltak esetenként. A szakirodalomban már elég régen megjelent az a vélekedés, hogy a császári csapatok zsoldkifizetéseinek érdekében is vertek rézpénzeket. Ezt a megállapítást viszont az a megjegyzés követi, hogy ezek ritkák, mert a későbbiekben ismét bevonták őket. Szorosan véve ezzel a meghatározással mindenesetre azóta sem közöltek érmet.

2 Ennél kézzelfoghatóbb bizonyítékokkal szolgáltak a kurucok által ostromgyűrükbe fogott császári erők szükségpénzei, amik már régóta szerepelnek a katalógusokban.

3 Míg a Rákóczi-féle rézpénzek szükségpénz-jellegét vitatják,

4 ezeknek a rézpénzeknek a besorolása meglehetősen egyértelmű. Kahler Frigyes meghatározását alapul véve a következő kritériumoknak kell megfelelnie a szükségpénznek: - olyan helyzet fellépése, amiben a fizetőeszközök abszolút vagy relatív hiánya jelentkezik, - használatuk időben korlátozott, - a kibocsátó hatóság a rendkívüli helyzet megszűnte után a szükségpénzeket az akkor érvényben levő törvényes állami fizetőeszközben ígéri kifizetni, - az arany hiánya miatt a közvetlen fedezet a kibocsátó vagyona, - a szükségpénz csak részben képes átvenni a pénz funkcióit, átveszi azonban a forgalmi eszköz, és a fizetőeszköz funkciót, legalábbis saját korlátozott lehetőségei között."

1 Az itt felsorolt feltételek tulajdonképpen mind érvényesültek ezen verettípusok esetében, melyek pénzhelyettesítő eszközöknek tekinthetők. Abszolút pénzhiány volt az erődökben, és e pénzek használata az ostrom idejére szólt. A beváltási ígéreteket ugyan konkrétan nem ismerjük, de tudunk későbbi beváltásról. Fizetési ígéretként is felfoghatjuk azonban azt a tényt, hogy császári katonai parancsnokok bocsátották ki ezeket a rézpénzeket hivatalos minőségükben, azaz végsősoron a császár nevében. Ezt az egyes típusok esetében az uralkodóra utaló monogramok is hangsúlyozták. Hasonló a helyzet a közvetlen fedezet kérdésében is. Esetünkben nem kell valamiféle konkrét vagyonra gondolni, a fedezetet a császár tekintélye jelentette. A hadsereg - természetéből adódóan - amúgy is tekintélyuralmi szervezet, s a katonát a zsoldon kívül az esküje is kötötte az uralkodóhoz. Emellett nem szabad elfeledkeznünk a gazdaságon kívüli kényszerről sem, hiszen a katonai parancsnokok élet-halál urai voltak az erődökben - katonák és civilek számára egyaránt -, akik egyszerűen megparancsolták érmeik elfogadását. 87