Folia historica 19

I. Tanulmányok - Bánknti Imre: Néhány gondolat a trencséni csata (1708. augusztus 3.) előzményeiről és következményeiről

Bánkúti Imre Néhány gondolat a trencséni csata (1708. augusztus 3.) előzményeiről és következményeiről Bevezető Amikor a reformkorban az irodalom, a történetírás és a nemesi közvélemény érdeklődése ébredezni kezdett a kuruc felkelés és Rákóczi Ferenc személye iránt, már megjelentek Horváth Mihálynak, a fiatal liberális, de már akadémiai levelező tag pap-történetírónak a következő sorai: ,,A történetírásnak, hogy célt érjen s rendeltetésének megfeleljen, a nemzetiségi kevélység kisszerű nézeteiről fel kell emelkednie az emberiség álláspontjára, s innét mondani ki ítéleteit, innét adni irányt s indítást a jelennek s jövőnek. És jaj a nemzetnek, hol ezt bátran s az elődök iránti hálátlanság vagy nemzet elleni vétség vádja nélkül nem tehetni!..."

1 Szerény előzmények után azután, a társadalom igényéhez alkalmazkodva, történetírásunk érdemben az 1860-as évektől fedezte fel a Rákóczi-szabadságharcot. Feltárásában tagadhatatlanul nagy érdeme volt Thaly Kálmánnak, aki nagy mennyiségű forrásanyagot adott ki és számos feldolgozást is publikált. A kuruc függetlenségi háború képe a köztudatban (és részben a történetírásban is), még ma is úgy él, ahogy azt a dualizmus éveiben ő és más történészek megrajzolták, valamint a sajtó és a tankönyvek a közgondolkozásba átültették. Horváth Mihály intelme ellenére ugyanis csakhamar megjelentek azok a tudományon kívüli, politikai tényezők, amelyek lényegesen beleszóltak a Rákóczi-szabadságharc ábrázolásába, s ez a függetlenségi párt érdekeinek megfelelően egyre inkább a társadalom manipulálását szolgálta. Thaly ugyanis hamar rájött, hogy milyen Rákóczira van szüksége a kiegyezés után hatalomhozjutó magyar birtokososztálynak. A reformkor polgári nemzetépítő tevékenységét és 1848-1849 forradalmi tetteit gyorsan felejtő, egyre konzervatívabbá, majd sovinisztává váló, a parasztság problémáit és a nemzetiségi kérdést megoldani képtelen hatalmi köröknek uralmuk rögzítésére, hitelesítésére éppen olyan fényes, dicsőséges és természetesen minél nemzetibb múltra volt szükségük, mint amilyenre Thaly a kuruc felkelést formálta. Előadása szerint ez a nyolc év romantikus-hősi küzdelem Rákóczi és Bercsényi vezetésével az évszázados ellenség, Bécs ellen. Nála a háború meseszerű hőskölteménnyé válik, a tények ennek megfelelő értelmezésével, vagy mellőzésével. Különösen Rákóczi és bujdosótársai hamvainak hazahozatalakor, 1906-ban csaptak magasra, teátrális országos ünnepségek keretében a nacionalista érzelmek. A sajtó és az iskolai oktatás azután gondoskodott róla, hogy ez a szemlélet a köztudatban általánossá váljék. A nagyszerű harc azonban végül is elbukott, aminek természetesen nem is lehetett más oka, mint az árulás. Ha netán valaki bírálni bátorkodott ezt a felfogást, az meg is kapta a magáét, bizton számíthatott országos méretű sajtótámadásokra, és gyakran hazafiatlannak, ha éppen nem hazaárulónak nyilvánították.

2 A romantikus-nacionalista-nemesi irányzat persze 1919 után elvesztette politikai alapját, és megindult a Rákóczi-szabadságharc történetének kutatásában is a realitások feltárásának folyamata. Elsősorban Markó Árpád nevét kell említenünk, aki a képzett katona objektivitásával, új források feltárásával dolgozta fel a szabadságharc katonai történetének (köztük 63