Folia historica 19

II. Közlemények - új szerzemények - Németh Gábor: Egy 16. századi nagyszebeni ónkanna. Adalék Erdély korai ónmüvességének történetéhez

löníthető csoportjánánál találjuk meg, amelyek ismérve éppen a leírt módon kialakított láb és a szögletes formájú fül. Elsősorban német területekre jellemző a 15. század második felében, a magyarországi emlékanyagban is fellelhető.

2 A kannák koronaszerüen kialakított lapos fedelén közepén legyakrabban öntött oroszlán, majom, illetve delfinfigurát láthatunk. Billentőjük S alakú elemekből megformált. A nagyméretű darbok igényes részletkialakítással készültek, felépítésük jó arányú, a plasztikus elemek megformálása aprólékos. A kérdőjel alakú fülek alsó végződésükön olykor a gótika korát idéző áttört tagozatokkal kapcsolódnak az edény palástjához, míg a domborműves öntött maszkok, állatalakok jellegzetesen reneszánsz motívumok. A vésett díszítés stílusában is egyfajta kettősség, illetve átmenet tapasztalható. A hagyományokhoz idomuló díszítmények közül gyakori az egyes mezőket hosszanti irányban szalagszerűen kitöltő leveles indadísz, a körökből, körívekből és körcikkekből szerkesztett csillagszerű virágok, vagy az ék alakú osztóvonalak közé komponált leveles növényi ornamentika. De ugyanígy találunk példát a reneszánsz által jobban átitatott oldottabb növényi elemekre és az egyes mezőket teljesen beborító — korabeli nevén „halhéjas" - pikkelydíszre is. Az ismert darabokon az edény fő nézetében néha tárcsapajzsot helyezett el a készítő mester. A vázlatosan ismertetett stílusjegyek és egyéb ismérvek (ónjegyek, dedikációs feliratok, évszámok stb.) alapján a 16. században legkésőbb a következő század elején készültek erdélyi műhelyekben.

3 A Visegrádon előkerült ónkannácska talp- és szájperemét, valamint egyhén szűkülő palástját középtől valamelyest feljebb domború és vésett övsorok tagolják. Talpához három, körömszerűen bordázott láb simul, amelyek díszítő jellegűek, az edény megbillenését segítenek elkerülni. A kanna kérdőjel alakú fűiének alsó végződése a domború övsorhoz illeszkedik. Sérülésnyomai hányatott sorsával magyarázhatók. Hiányzó fedele és ujjtámasza, másnéven billentője, minden bizonnyal a fentebb vázolt típust követte.

4 Mesterjegyét a szokott helyen, a fül felső végződésén találjuk. Az elütött, sérülésnyomokkal torzított, jegyen hiányos volta ellenére egyértelműen felismerhetőek a Nagyszeben városcímeréből vett elemek: kb. 1 cm átmérőjű, egykor kör vagy címerpajzs alakú mezőben háromágú nyitott korona alatt két egymáson keresztbe helyezett pallos. A bevett gyakorlatnak megfelelően nagyszebeni ónművesek a kezdetektől a városcímert, vagy annak jellemző elemeit alkalmazták (a leírtakon kívül a pallosok alá helyezett, sarkainál hárslevelekben végződő négyszögű rostély, külön városjegyként, vagy a városjegy és monogrammal ellátott mesterjegy kombinációjaként).

5 A legkorábbi évszámmal datált óntárgyakon 1558, 1572 és 1594ből ismeretesek a leírtakkal megegyező nagyszebeni jegyek.

6 A visegrádi kanna belsejében, annak fenekén gyöngysorok keretben Golgotát ábrázoló fenékrózsa található, az utólagos felforrasztás feismerhető nyomaival. (2. ábra) Jóllehet más vidékeken is kedvelték az esztergályozáshoz szükséges felfogás helyét eltüntető, utólagosan beforrasztott, öntött díszű korongokat (Bodenrose, „Bodenrosette"), alkalmazásuk az erdélyi reneszánsz ónművesség egyik ismérve. (Hasonlóan a reliefes mintákkal öntött, domborművesen kiképezett fülekhez.) Kutatásuk és rend szerezésük mindenképpen közelebb visz Erdély ónmüvességének megismeréséhez. Az eddigi adatok és meg2. ábra: Az ónkanna vizsgált tárgyak alapján azonban bizonyosnak tűnik, hogy megegyező fenékrózsája ábrázolásaik nem feltétlenül köthetők egyazon ónműveshez, illetve öntőformáik műhelytől függetlenül kerültek felhasználásra.

7 Golgotaábrázolású fenékrózsa Erdélyből és a felvidéki ónműves központokból is ismeretes. Megformálásuk meglepő hasonlóságot mutat az ónból öntött, korong alakú zarándokjelvényekkel, amelyek Itáliából már a korábbi évszázadokban használatosak.

8 Míg az 166