Folia historica 18

III. Műhely - elméleti, módszertani, gyakorlati kérdések - Sipos Enikő: A Szt. László palást metamorphozisa

tése fontosabb. Az átalakítás munkafázisai feltehetően a következő sorrendben történhettek: - A palást elejének jobb oldaláról lebontották a széles arany szegély felét. Ezt áthelyezték a hátoldal középvonalába, egyúttal kialakítva belőle a keresztet, valamint az elején lévő széles keresztsávot (2. rajz). - Ezután a palást nyitott elejét összevarrták, ily módon elkészült a zárt kúpformájú harangcasula. - Az átalakítás utolsó fázisaként a hátlapra varrták a két hímzést. Kék vászonbélése nem lehet egykorú a bizánci selyemmel. Sajnos semmi közelebbit nem tudunk arról, mikor került a miseruhára, mert az applikált alakok csak a bizánci selyemhez tartoznak. Az átalakítással kapcsolatban Kovács Éva úgy látja, hogy a figurák az átalakítás alkalmával kerültek a miseruhára. Az idők során a tárgyat többször javították, alakították. Ezekre a javításokra főleg akkor került sor, amikor a miseruhát különböző kiállításokra készítették elő. Egy tárgy javítási periódusait meghatározni az egyik legnehezebb feladat. Tbxtilek esetében a deformálódások, áthelyezett részek, a tárgyon lévő foltozások anyaga, az egymásra varrt különböző korú szövetrétegek vagy a javításhoz használt fonalak színe, anyaga, öltésmódja adhat támpontot. Mindezek figyelembevételével az immár miseruhává alakult paláston négy nagyobb alakítási, javítási szakaszt lehetett meghatározni. -Az első a 13. század végi 14 század eleji átalakítás volt, amikor díszpalástból harangcasula készült. A díszítő szegélyeket áthelyezték, s felvarrták a hímzéseket a hátoldalra. A tárgyat bemutatták az 1897-es Budapesti Millenniumi Kiállításon. Ekkorra már olyan rossz állapotba került, hogy feltétlen szükséges volt egy nagyobb javítás. A bizánci selyemszövet törékennyé, szakadozottá vált. Az anyag nagymértékű hiányai miatt a felület nagyrészén kilátszott a kék vászonbélés. A javítás során a selymet a hiányok, szakadások kontúrvonalában sűrű, apró öltésekkel a béléshez varrták. Mivel a lebegő lánc és vetülékfonalak rögzítését evvel a módszerrel nem lehetett megoldani, a kibomlott szálvégeket egyszerűen levágták. Az idők során a selyem a varrások mellett újból kifoszlott, elvált a vászontól és sok helyen csak a javító öltések maradtak meg a bélés anyagán. Ezért amikor 1971-ben a miseruhát bemutatták egy zágrábi kiállításon újabb javításra került sor. Sokkal sikeresebbnek sajnos ez a beavatkozás sem mondható. A javítást láthatólag nagy sietséggel végezték. Mivel a kiállításon a tárgynak csak a hátoldalát kívánták bemutatni, az előkészítés során a tárgy elejét és hátát laposan egymásrafektették. A két részt együtt egy fehér pamutvászonra varrták fel. A hátlapot igyekeztek szebbé tenni, ezért a hátoldal hiányzó szöveteinek pótlására arany és selyemdarabokat vágtak le az elejéről. Ekkorra a miseruha állapota mar olyan kritikussá vált, hogy megmentése érdekében azonnali szakszerű beavatkozásra volt szükség. Amíg mi itthon csak gondolkoztunk azon, hogy a koronázási palásttal mi is történjék, addig 1986-ban Flury-Lemberg asszony a svájci Riggisbergben elvégezte a Szent László miseruha konzerválását. A munka során rekonstruálták a műtárgy eredeti állapotát. A megmaradt szövettöredékek alapján meghatározták az áthelyezett részek eredeti helyét és a nagyobb javítások idejét. Elvégezték a szövetek és hímzések készítéstechnikai vizsgálatait. Egyúttal alapos felmérés készült a tárgy állapotáról. A vizsgálati eredmények alapján nem volt kétséges, hogy az 1971-es javításkor áthelyezett részeket vissza kell tenni eredeti helyükre. Először a tárgy elejét felbontva szétválasztották az egymáshoz varrt elő és hátlapot. Egyúttal eltávolították a fehér pamutanyagot is, amire az alapszövet fel volt varrva. Kibontották a 19. századi restaurálás öltéseit, mivel a sűrűn, rendszertelenül alkalmazott öltések az anyagban káros feszültségeket okoztak. A casulát a rajtalévő aranyszegéllyel, hímzéssel együtt mosták ki. 262