Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Péter Katalin: A haza és a nemzet fogalma az ország három részre hullott állapotában

Thököly mozgalmát miért nevezte bármelyik vitázó fél is függetlenségi harcnak. Minthogy azonban valószínűleg csak újabb eredmények fényében látszik kevéssé átgondoltnak ez, a török jelenlétével motivált cselekedeteket figyelmen kívül hagyó felfogás, méltánytalanság lenne a majdnem harminc évvel ezelőtt vitatkozókon számon kérni. A valamikor volt vitához nem kapcsolódva tehát az az alapkérdés, hogy az ország három részre hullása a 16. század folyamán, illetve ennek az állapotnak hosszú időre érvényes fennmaradása hatott-e az akkori kortársak haza és nemzet képzeteire. A problémát egyébként nem elméleti meggondolások diktálják, hanem az a feltűnő tény, hogy az országtöredékek között az összetartozás tudata nem szakadt meg. Bizonyítják az erdélyi fejedelmek támogatásával a Habsburg-uralom ellen folytatott, sokszor nemzetinek nevezett küzdelmek. Bizonyítja a hódoltság ügyében működő politizálás a Habsburg királyok alatt. És bizonyítja a török kiverése idején volt hangulat. így az, hogy miután 145 évig szultáni helytartó székhelye volt - Buda felszabadulását, mint Magyarország fővárosának felszabadulását ünnepelték. Az összetartozás tudatát tehát nem tekintettem bizonyítandónak. Ehelyett a feltűnő jelenség mögött álló eszmei okokat kerestem. Az egész időszak áttekintése után úgy tűnik, hogy az eredményt három időmetszet figyelembevételével célszerű előadni. Az első a két király választásától a speyeri egyezmény megkötéséig terjedő időre, 1526 és 1570 közé esik, a második az országegyesítésért folytatott politizálás időszaka 1595 és 1626 között, az utolsó 1671-tól kezdődően a török kiverését közvetlenül megelőző mozgalmaké 1686-ig. Minden időmetszetnél kizárólag az adott dátumok között keletkezett eseményekre, illetve forrásokra hivatkozom. Ezért van, hogy a „feudális" nemzettudattal kapcsolatban rendszerint idézett Tripartitum külön elemzése elmaradt. Werbőczynek ez az 1514 őszén elkészült munkája éppen úgy saját korára jellemző, mint minden szöveg. Későbbi időkben csak akkor kell figyelembe venni, ha kifejezetten hivatkoznak rá, vagy a hatása érezhető. Ez a nemzettudat összefüggésében lényegesen ritkábban fordul elő, mint ahogyan az irodalom szuggerálja. Werbőczynek ugyanis tételes jogszabályokkal kapcsolatban tényleg sokszor hivatkoznak, a nemzetről alkotott eszméit viszont nem szokták ismételni. Egy forráskritikai közhely alapján tartom tehát elfogadhatatlannak azt az eljárást, amely - az időbeli változás lehetőségét eleve kizárva - a nemesség mindenkori szemléletét egyszerűen Werbőczyével azonosítja. Vagyis bármit írjon egy adott kor adott nemese, rejtve hagyott, „valódi" véleményeként Werbőczy nézeteit feltételezik. Werbőczy István és a történetírás viszonya azonban nem tartozik ennek a dolgozatnak a tárgyához. * 1. Az elsőként megjelölt időszakban, 1526 és 1570 között, mind a nemzet, mind a szülőhelyen túlmutató haza fogalma világosan létezett. Törvényekben, magánlevelekben, versekben egyaránt használták őket. A haza fogalom éppen úgy, ahogyan korábban, erős érzelmi töltést hordozott. Latinul a „patria" szóval jelölték, magyarul a „haza" kifejezést alkalmazták, esetleg körülírták, mint „szegény ország"-ot, „jó Magyarország"-ot. Főként ez a két utóbbi megnevezés jelzi a hazához kapcsolódó érzelmek tartalmát is. Mert első és legfontosabb helyre a féltés került. A 16. századiak tudatában a hazát védeni, érte áldozatokat hozni kell. Az előzőleg könnyedebb hangulat megváltozását a haza körül jól érzékelteti egy Janus Pannoniusnál és Sylvester Jánosnál egyaránt feltűnő gondolat eltérő kicsengése. 14