Folia historica 18
I. Tanulmányok, közlemények - Körmöczi Katalin: A magyar országgyűlés 1861-ben (Néhány adalék és emlék)
Madách Imre. 2 5 S az emigráció is többé-kevésbé egyetértett abban 1861. elején Pulszky Ferenc Kossuthnak szóló megfogalmazása szerint „Hogy addig, míg a nemzet a törvényes téren utolérhetönek tartja a kívánságát, s míg minden törvényes eszközök nincsenek kimerítve, egyáltalán semmi részről sem szabad háborgatni a nemzet törvényes alkotmányos ki fej lését." 2 6 Az alkotmányos megoldást a nemzeti közvélemény szerint ekkor már egyre inkább a mérsékelt közjogi liberális nemesi tábor vezéregyénisége, Deák Ferenc képviselte, aki „semmi esetre el nem áll a 48-diki törvényektől" 2 7, szemben Telekivel, aki azokon túl akar lépni. Deák választókerületében programképpen azon meggyőződését adta elő, hogy „az ország törvényes önállása, függetlensége s az alkotmányos szabadság alapföltételei nemzeti létünknek, melyeket semmi árért, semmi nyomásért föl nem áldozhatunk." 2 8 Politikai pesszimizmusa ellenére - amelyet a Ferenc Józseffel való találkozás után leveleiben Oszterhueber lírányi Józsefnek, sógorának ki is fejt 2 9 - meggyőződéssel küzd az országgyűlésért, mert az „októberi elhatározásokra" az illetékes választ egyedül a törvényes magyar országgyűlés adhat, s hogy ez az országgyűlés törvényes legyen, a képviselőválasztásokat nem szabad egy oktrojált választójogi provizóriumra alapítani, azokat csakis a királyilag szentesített 1848-as törvény alapján lehet foganatosítani. 3 0 Deák megítélése szerint szinte a lehetetlenséggel határos megoldani a pénzügyi kérdéseket - amikor a birodalom államadósságai elviselhetetlen terheket rónak Magyarországra -, lehetetlenségnek látszik az önálló magyar hadsereg felállítása, a nem magyar nemzetiségeknek nemzeti követeléseinek eleget tenni, s az elszakíthatatlan közös ügyeknek vitelére mindkét fél által elfogadható módot találni. De kell az országgyűlés, mert a kérdéskör már napirenden van, szóba kerül az a császári audencián, s Deák gondolatait foglalkoztatja permanensen. Deák s a magyar politikai közélet várakozása már átlépte a holtpontot a passzivitás és az aktív várakozás között. Deák a megoldhatatlannak tűnő problémák ellenére is az Októberi Diplomában benne rejlő lehetőségként értékelte azt, hogy az túllépett a „jogeljátszás" elméletén, s a Pragmatica Sanctiora, mint lehetséges érintkezési pontra hivatkozott, olyan pontra, amely a liberális köznemesi ellenzék számára már a reformkorban is, az 50-es években az ókonzervatívok törekvéseinek alapkoncepciójában is, s a Deák képviselte 48-as magatartásban is sarkalatos ponttá lett. A Pragmatica Sanctio ugyanis mint rendi egyezség, közjogi értelemben olyan alaptörvény szerepét töltötte be, amelyen a perszonalunió nyugodott, amely viszonosságot rögzített a Habsburg-ház örökösödési jogának elismerése és Magyarország alkotmányos önállósága között. 3 1 Deák helyzetértékelését - mint az egész magyar politikai közvéleményét is - az emigráció tevékenysége is befolyásolta. Az emigráció s a hazai belpolitikai lehetőségek, illetve lépések szoros kölcsönhatásban állnak egymással, mindkettőt befolyásolta lépéseinek megtételében a másik tényező. 1860-61-ben az alternatíva Garibaldi vagy Deák. A császárral való találkozás után Deák kapcsolatot is teremt Kossuth-tal Párizsban Kiss Miklós révén. 3 2 „Deák üzeni, hogy ámbár világos a császár s szolgáinak rosszhiszeműsége, mégis kell, hogy kibéküljön a nemzet, ha a háború nem bizonyos; határozott rövid választ kér." Az Októberi Diploma után Kossuth nem ellenzi, hogy hívei a legális 1848-as program alapján kilépjenek a passzivitásból és részt vegyenek a politikai közéletben, feltéve, hogy a teret „harcra határozott emberek foglalják", akik a rendszer megbuktatására, a felszabadítás feltételeinek megteremtésére és nem csupán engedmények kivívására használják fel. Kossuth a personaluniót elfogadta volna, ha teljesen független pénzügyet is kapott volna Magyarország. 3 3 Kossuth és Deák itt még egy úton jár, de Deák már tudja - az audencia óta eltelt hetekben már azon meditál -, hogy 48-ból engedni kényszerül, kérdés már csak az, hogy az engedmények mértéke mennyi lehet, s hogy mi lesz azok következménye. 127