Folia historica 15
Németh Gábor: A Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Osztályának céhes iratai
Egyik legrészletesebb céhtörténeti forrásunk a debreceni kalmár céh privilégiumlevele, amely bőséges leírását nyújtja a céh belső életének, így gazdag tárháza a céhszokásoknak. A debreceni „áros nép", azaz kereskedők a XVI. századtól közismerten fontos szerepet töltöttek be a távolsági kereskedelemben, elsősorban a marhakereskedelemben. Céhhé szerveződésük azonban meglehetősen későn következett be. A kalmárok tevékenységét a város szabályozta, társulásaik alkalmi jellegűek voltak. A város kereskedőit tömörítő társaságok a XVII. század végén jelentek meg (kalmártársaság, sóstársaság, vasárostársaság). 7 A debreceni kalmártársaság legkorábbi, eddig publikálatlan privilégiumlevele a Nemzeti Múzeumban lévő eredeti példány (10. sz.). 8 A város magistrátusa által adományozott privilégiumok 1712-ben keltek. A latin nyelvű bevezető sorok szerint ez a kalmár (quaestor) céh korábbi articulusainak megerősítése, amelyeket a lőcsei céhtől vettek át. 9 A kiváltságlevél a debreceni kalmárokat vagyoni helyzetük és az általuk folytatott kereskedés jellege alapján három rendbe sorolja, úgy mint „öreg vagy boltos kalmárok", akik a legdrágább bolti portékákat árusították (arany, ezüst, bársony, selyemféleségek, pl. kamuka, posztó, stb.), „közép rendbéli" kereskedők (vászonfélék, font számra árusított bors, csipke), végül akik „kevés és aprólékos portékácskákkal kereskednek". A besorolásnak megfelelően változik a társaság ládájába befizetett adó értéke is (6, 3, 2 garas). A kalmártársaság előjogainak biztosítása érdekében külön articulus sorolja fel azokat az áruféleségeket, amelyeket vásárokon kívül csak a céhbeli kalmárok árusíthattak. Ezek elsősorban a magyarországi távolsági kereskedelmeben a XVI. század óta hagyományosan szereplő termékek, főként a külföldről importált posztó- és vászonfélék, süveg, selyem stb. 1 0 A céhen kívüliek és vidékiek által a városba eladás céljából behozott árucikkeknél a társaság tagjai elővételi joggal éltek. A kiváltságlevél részletesen meghatározta a piaci eladás rendjét. A három osztályba sorolt kalmárok külön-külön csoportokban árusíthattak, az egyes helyeket nyílhúzással választották ki. Erős intézkedéseket igyekeztek foganatosítani a társaságon kívüli kereskedők, a himpellérek (kontárok) és a kalmárkodó mesteremberek ellen. Az utóbbiakkal szemben nagy sérelemnek tekintették, hogy „magok mesterségét is követik, feleségekkel penig kalmári kereskedést gyakoroltatnak." Ezért külön is tiltották kézműves mesterséget űző személy feleségének a céhbe való felvételét. A XIX. század elejétől a Helytartótanács mind erősebb befolyást gyakorolt a céhek életére. 1 1 Központosító és egységesítő törekvésének eredményei a nyomtatott szövegű céhlevelek és a vándorkönyvek használata. A 113
