Folia historica 14

Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között

Anyagi tényező szabta meg mindjárt a közület által építendő bérház vagy lakótelep topográfiai helyét. A főváros saját telekállományát használta lakásépítői akciói során, és a város belső részein a fennálló telekhiány és drágaság miatt a központtól távolabb eső részeken építkezett, általában korábban mezőgazdasági jellegű területeken. így a telkek négyszögölenként bérházak esetében 80-150 P, tisztviselőházaknál 200-250 P, s a kislakásos telepek esetében 20—200 P költséget képviseltek csupán, de a telkek közművesítésére az építkezéssel párhuzamosan kellett sort keríteni, annak anyagi terheit az építkezés költségeivel együtt fedezni. A belső területeken többemeletes csoportházakat, kiljebb olcsóbb telkeken pavilonos épületeket, kertes telepeket építettek. A bérházak általában három emeletesek, átlagosan 120 lakással, de előfordul 36 lakásos és 451 lakásos is. A lakótelepeken 160-200 kislakás épült, egyes telepi házon belül 4-16 lakással. A bérházakban általában lépcsőházas rendszert alkalmazták a függőfolyosó helyett. A kislakások fő típusa a szoba-konyhás lakás, ugyanis a lakások méretezésének a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Építési Szabályzatán túl, — a korabeli fogalmazás szerint — „a lakosok gazdasági helyzete szabnak határt."

8

8 Fürdőszobával a kétszobás lakások egy részét és a háromszobásakat látták el, néhol ugyan előfordul egyszobás lakásokban is.

8

9 A túlnyomó többségnél a közös használatú fürdőszoba a jellemző. A berendezés és a felszerelés igazodott a lakók társadalmi és gazdasági életszínvonalához és kereseti viszonyaihoz. Villany, víz és gázvezeték minden lakásban van. Nem feledkezve meg arról, hogy ezek a kislakások az időszak nagy lakásínségében a nyomortelepek és szükséglakások, főként a hajléktalanok viszonyaihoz képest felemelkedést, a szociális és lakáspolitikában vívmányt és eredményt képviseltek, meg kell állapítanunk; monoton szürkeségükkel, igénytelenségükkel az emberi alapszükségletek alsó fokát voltak képesek csak kielégíteni. E téren minőségi változást az 1940-es évek eleje hozott, amikor is felépültek az angyalföldi, óbudai, erzsébeti és albertfalvi kislakásos telepek, amelyek városrendezési és építészeti megfogalmazásukban egy új szemléletet képviseltek. A megkésettség európai viszonylatban csak egy évtizedes, hiszen Európa nyugati országaiban a 20-as évek végén a 30-as évek elején változó eredménnyel, de kisebb nagyobb térnyeréssel előtérbe léptek a modern építészeti szemléletű építész körök. 1928-ban Magyarországon is megalakult az ún. CIRPAC-csoport a modern építészek képviselőiből, szócsövük és fórumuk a „Tér és Forma" Bierbauer Virgil bábáskodásával, (1928) ismeri és közzé teszi a modern építé91