Folia historica 14
Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között
kat írni, s a hivatalból a témával foglalkozók, a rendszer apparátusán belül tevékenykedők az eredményeket tálalni 2 1. Annál szűkösebb, szegényebb az a szakirodalom — néhány átfogó és alapműnek tekinthető feldolgozáson kívül, mint Preisisch Gábor munkái 2 2 — amely elfogulatlanul az újabb kutatási módszerek és szemlélet alapján állanak. Nem oszthatjuk ma már ugyanis azt a korábban képviselt véleményt, amely szerint a két világháború között a budapesti lakáspolitika elmulasztott minden szükséges lépést, vagy hogy megtett lépései mind hibásak lettek volna. * A rendszer várospolitikájának, országos lakáspolitikájának hibái kétségtelenek. Svédország, illetve Stokholm példáját tekintve ugyanis nem bizonyult a lakásügy megoldhatatlannak. A két ország, illetve főváros fejlődésének, történetének eltérő vonásai kétségtelenek, de ha azt vesszük alapul, hogy a XIX. század közepén Svédország Nyugat-Európa peremvidékének tekinthető, ahol épp úgy nem vett lendületet a tőkés fejlődés, mint Magyarországon, hogy Stokholm a múlt század közepén az ország egyetlen olyan települése, amely európai mércével mérve csak megközelítőleg mutatott városi képet, s hogy a század végére itt is a kislakásos bérkaszárnya vált jellemzővé az időközben felgyülemlett munkásosztály lakhelyeként, hogy telekspekuláció, lakásínség, lakásdrágaság, túlzsúfoltság/lépett fel, az épült lakások 65%-a egyszoba-konyhás volt, hogy a háborús évek — bár Svédország nem állt háborúban — lakáshiányát csak szükséglakások felállításával tudták enyhíteni, 2 3. akkor mégis adódik alapunk a két város lakáspolitikájának összehasonlítására. A század első évtizedében vette kezdetét az aktív állami és községi lakáspolitika Stokholmban, 1906-ban ún. lakásvizsgáló hivatalt létesítettek, 1913-ban pedig megalakult az Egészségügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó birodalmi hivatal (Socialstyrelsen), amely fő feladatai között tartotta a lakáskérdést. Különböző állami, városszövetségi programok láttak napvilágot, amelyek közül érdemes megemlítenünk az 1917-es ún. „szükségprogram"-ot, amely kimondta, hogy a legkisebb emberhez méltó lakás két szobából, sőt lehetőség szerint három szobából és konyhából álljon 2 4. Felismerték ugyanis, hogy a kislakások termelése nem vezethet megoldáshoz, a kislakások hamar túlzsúfolódnak, a fiatalok kényszerű szétköltözésével újabb lakásigények lépnek fel. A program mellé állami kölcsönöket és szubvenciókat adtak a községi és közhasznú lakásépítkezésekhez, de a kölcsönöket minőségi kö72
