Folia historica 14

Németh Gábor: A kolozsvári csizmadia céh ónkannája 1633-ból. (Adalékok Erdély reneszánsz ónművességének történetéhez)

A szentpéteri egyház kannáján egyfajta, szintén Erdélyszerte elterjedt díszítésmódot látunk. Az egyház 1709-ben felvett inventáriuma az ekkor még páijával együtt meglévő kannát így írta le: „Vagyon két ón kanna, hal héjas, egyik - másik másfél ejteles. Ugyan az egyiken reá van írva: Sz. Peteri Templomhoz való. Mindenkinek azelejin egy vért formában egy-egy kolcs-forma, két felől mellette S. P. Item 1537. Három-három lábocskái." Egy hat esztendővel korábbi leltár olyan kannát említ, amelyiknek „hosszén fel körül holyagos az közepi."

1

1 Pikkelyszerűen díszített, „halheas" ónkannákat említenek a helyi polgárháztartások XVII. századi összeírásai, de a díszítőmotívum felbukkan reneszánsz ötvöstárgyakon, kedvelt felületkitöltő elem volt festett famennyezeteken.

1

2 Említést érdemel, hogy más protestáns egyházakon hasonlóan a kolozsvári unitárius ecclésia klenódiumai között nagyon sok ónedény volt. A XVII. század második felében már több tucat kannát és tányért mondhatott magáénak az egyház. Ekkor és az 1700-as években lakodalmakra és temetésekre ónedényeket kölcsönöztek. Az egyház ingóságairól felvett inventáriumok említenek „angliai ónból álló bécsi" tányérokat (1675), de Kelemen Lajosnak az unitárius egyház 1922-es kiállítására írt ismertetője szerint többségükön „kolozsvári ónmívesjegy és mesterbélyeg díszlik."

1

3 A tehetősebb kolozsvári polgárok sokszor gazdagon díszített ónedényei között a kolozsváriak, erdélyiek mellett gyakoriak voltak az angliai ónból készültek és a bécsi műhelyekből kikerült tárgyak.

1

4 A szász ónöntők fentebb idézett panaszai (1580,1602) tehát nagyon is valós képet festettek a külföldről behozott ónok okozta konkurenciáról. 1633-ban a kolozsvári csizmadiák helyi mesterrel készíttették el nagy ónkannájukat, amely az erdélyi céhedények egy szintén jellegzetes típusát képviseli (1., 2. ábra). A csizmadia céhről néhány fennmaradt adat alapján vannak ismereteink. A lábbelikészítő szakmák differenciálódásának következményeként a nagyobb magyarországi városokban a XVI—XVII. század fordulóján alakultak meg az első csizmadia céhek. Erdélyben az 159l-es gyulafehérvári országgyűlésen hozott limitációkban tűntek fel. A következő század első felében már folyamatosan jelen voltak a fejedelemség árszabásaiban. Az első céhek itt a királyi országrészhez képest kissé megkésve szerveződtek meg (Fogaras 1622, Marosvásárhely 1623, Gyulafehérvár 1624, Kolozsvár 1629, Kézdivásárhely 1639, Borosjenő 1646).

1

5 Elsősorban a magyarlakta vidékeken csoportosultak, míg a szász városokban továbbra is varga céhek munkálkodtak. De még az előkelőbb magyar lakosság körében is sokáig viseltek sarut és bocskort.

1

6 14