Folia historica 9

Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III.

nya iránt nem csökkent annak ellenére, hogy később a por nagybani gyártá­sakor kiderült, hogy az előírásoknak nem felel meg. Ezért Kubrn mérnököt a gyár éléről eltávolították és a korábbi igazgató Schirch kapott az igazgatói te­endők ellátásra megbízást. 23 4 Jelentős kísérleteket figyelhetünk meg még a bécsi Arzenálban is, ahol az új lőpor felhasználásával a pásztázott területet 500 méterről 1000 méterre tudták növelni. 23 5 A látványos eredmények elle­nére a szakemberek egy része kitartott a régi lőpor mellett mondván, hogy a haícteri manőverezés lehetőségét csak a fekete lőpor füstje biztosítja. Az új lőpor bevezetése kiszolgáltatottá, azaz láthatóvá teszi a katonát, s egyébként is „...mit csináljunk a sok milliót érő fekete lőporral?" 23 6. A kísérleteknek Ausztriában is, mint Európában mindenütt jelentős anyagi kihatásai voltak. Bécs ezért az új füst nélküli lőpor beszerzésére és az esedékes tartalék fegyverekre 4 millió póthitelt kért a parlamenttől. 23 7 A had­ügy vezetése Magyarországon is a tartalékfegyverek beszerzését sürgős feladat­nak tekintette, bár e kérdés megoldását nem gazdasági vonatkozások, hanem a nagyhatalmi ideológia vezérelte. Így érthető, hogy 1892-től a Fegyver- és Gép­gyár Rt. megrendelései egyre szaporodtak. Ezzel összefüggésben új címként szerepelt 1892-től a parlamenti jegyzőkönyvekben „A honvéd lovasság fel­fegyverzése ismétlő fegyverekkel", de jóváhagyást kért a miniszter a 12 000 póttartalékos beöltöztetésének költségeire is. 23 8 Egy parlamenti nézeteltérésből az is kiderült, hogy nagyobb megren­delésekre is számíthatott a gyár. Ugyanis kiszivárogtatták, hogy a füst nélküli lőporunk összetételét .a török kormánynak át akarják engedni, ha a török kor­mány felbontja szerződését a Mauser német fegyvergyárral és a 6,5 mm-es fegyverszükségletét, vagyis a Mannlicher féle fegyvereket a steyri fegyvergyár­nál rendeli meg. Ha ennek a lőpornak összetétele valóban átadásra kerül — ve­tette fel az ellenzék —, akkor a török kormány igényét a Magyar Fegyvergyár elégítse ki. A 700-800 ezer fegyver előállítása a Fegyvergyár kibővítését is in­dokolttá tenné. 23 9 A kérdés természetesen nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt az ellenzék beállította. Mutatja ezt a bevezetésre kerülő karabélyok ügye is, amelynek szállítására a gyár nem vállalkozott, mondván: „... mivel e czélra bizonyos költséges átalakításokat kellene tenni, melyek nem állanának kellő arányban a megrendelés nagyságához." 24 0 A hagyományos, elfogadott Mannlicher féle fegyverek gyártásával azonban a gyár magas szinten megbirkózott. Oly annyira, hogy 1893-ra az is­métlőfegyverek szállítása miatt a parlament 85 000 darab puska tárolására 40 000 forintot kellett, hogy megszavazzon. 24 1 .120

Next

/
Thumbnails
Contents