Folia historica 9
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III.
Temesváry Ferenc Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III. 1891-ben az országgyűlés 467. ülésszakán báró Fejérváry benyújtotta a honvédség tartalék készleteinek kiegészítését szolgáló ismétlőfegyverek beszerzésére vonatkozó javaslatát. 20 9 E javaslatot egy folyamat részének kell tekinteni, s ez nem választható el attól a nagy gazdasági fejlődéstől, amely a XIX. század utolsó negyedében a világot általában jellemezte. Uralkodóvá vált nálunk is a monopolkapitalizmus, hihetetlenül meggyorsult a termelés és a tőke koncentrációja. A banktőke, valamint az ipari tőke összefonódása létrehozta Magyarországon is a fmánctőkét, fináncoligarchiát. Hazai adottságainknál fogva ez ugyan megkésve jelentkezett, de viszonylag hamar megerősödött és gyorsan fejlődött. 1891-ben a Fegyvergyárra még nem voltjellemző a termelőerők és a termelés növekedésének felgyorsulása. Azonban már az is eredménynek könyvelhető el, hogy megbuktatása után újra tudott alakulni. 21 0 Egyértelmű, hogy a bukást és az újraalakulást Fegyver- és Gépgyár Rt. néven a bankspekuláció eredményezte. Ugyanis annak a megrendelésnek, amelyet Fejérváry 1888ban terjesztett elő, s amelynek gyártásából a Magyar Fegyvergyárat kibuktatták, 189l-re már csak töredékei maradtak meg. így elérekezett az ideje annak, hogy az új magyar gyárat Ausztria sérelme nélkül a magyar uralkodó osztály nagyhatalmi koncepciójának részévé tegyék. Ilyen körülmények között 1891. II. 21-én létrehozott új gyár fő céljaként fegyverek és fegyveralkatrészek gyártását és eladását, e célra szolgáló gyártelepek megszerzését, létesítését, üzembetartását, valamint szerszámgépek és egyéb gyártmányok előállítását tűzte ki maga elé, „...melynek gyártására a társaság gyártelepei alkalmasak." 21 1 Az igazgatóság tagjai között találjuk b. Rósner Ervint, b. Podmaniczky Gézát, b. Born Gyulát, 21 2 Kühn Károlyt, Loewe Izidort, Mauser Pált, Noot Hugót, dr. Posch Gyulát, Weisz Manfrédét, akiknek mindegyike vagy a pénzügyi körökkel, vagy az államhatalommal szoros kapcsolatban állt. 21 3 .115