Folia historica 8

Héri Vera: A Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott Kennedy emlék-éremsorozatról

Az érmek Kennedy egyes belpolitikai elképzeléseire utalnak. Igyeke­zett a legnagyobb cégekkel megállapodást kötni, hogy négerek és fehérek egyenlő lehetőségeket kapjanak a munkahelyeken. Róbert Kennedy, mint igazságügyminiszter az iskolaügyekben folytatott vitákban az „iskolai integ­ráció" mellett foglalt állást. 2 6 De végülis morális meggyőzésen kívül más esz­közt latba nem vetve az intézkedések nem voltak időt állók. Az öregek gondozását célzó törvényjavaslatot is csak halála után ik­tatták törvénybe. Hintaszéke pedig valóban legendás lett. Mint említettük egyetemi évei alatt szerzett gerincsérülése sok gyötrelmet okozott, s többszöri operáció után sem sikerült meggyógyítani. Végül Jeanette Travel doktornő 1955-ben észrevette, hogy a sérülés és műtétek következtében egyik lába rövidebb lett. Speciális cipőt és fűzőt kapott, és a hintaszék is pihentetőbb volt számára, mint a stabil ülőbútor. 2 7 A hintaszék tehát részben a fáradság feloldását szol­gálta, de valóban egy a Fehér Házban eddig nem tapasztalható közvetlenség, egy nyíltabb szellemű vezetési módszer jelképe is lett. 30. E.) fent félkörben: AMBASSADOR TO THE WORLD, a mezőben balol­dalon torony képe, jobboldalon Kennnedy nyitott autóban fogadja az üdvözlőket. Lent: AB monogram. H.) körirat alatt: a féltekék kiterített képe, alatta 6 sorban: THE HUGE, ENTHUSIASTIC I CROWDS THAT CHEERED JFK / THROUGHOUT HIS EUROPEAN TOUR / OF 1963 ATTESTED THAT / HE HAD BE­COME / A WORLD LEADER. 30,82 gr. 31. E.) baloldalon Kennedy, jobboldalon VI. Pál pápa mellképe, háttérben Michelangelo Pietája. Lent: VISIT TO THE VATICAN H.) körirat alatt a Szent Péter tér részlete, alatta 3 sorban: „THE MAK­ING OF PEACE I IS THE NOBLEST WORK / OF GOD - FEARING MEN". Lent: WITH POPE PAUL VI, JULY 2,1963 30,04 gr. A második kubai válság, illetve annak amerikai részről is kompro­misszumos megoldása bizalmatlanságot eredményezett a NATO európai tagál­lamaiban. Attól tartottak, hogy egy esetleg következő válságban az USA nem fogja saját területét és lakosságát veszélyeztetni Nyugat-Európa „biztonságá­ért". Ezért De Gaulle tábornok vezetésével kidolgoztak egy tervet, amely se­186

Next

/
Thumbnails
Contents