Folia historica 8

Körmöczi Katalin: A fővárosi lakáshelyzet és a „Wekerle” állami munkáslakótelep (1908 -1945) 1

252 034 ember - az összlakosságnak 36,3 %-a. így a népesség több mint 1/3-a élt rossz lakásviszonyok között.

1

4 1911-ben a 803 828 lakosú fővárosban 174 256 lakást számláltak, 309 173 lakható szobával. A két utóbbi szám összevetéséből 2,6-os szobánkénti laksűrűség mutatható ki, s ez európai viszonylatban sem lenne rossz. De nem ad reális képet Budapest lakásviszonyairól a lakosság számának és a lakószobák számának összevetése. Reális képet akkor tükröznek a számok, ha a lakások nagysága és minősége szerinti felosztásban vizsgáljuk meg lakottságukat. E szerint pedig 523 lakás egyetlen helyiségből állott, ezekben 1 448 személy lakott (0,2 %), egy- és kétszobás lakásban összesen 609 596 fő, a lakosság 75,8 %-a lakott, a kétszobás lakásokban lakók — 207 720 ember — 71 %-a harmad- és többedmagával lakott, 62 %-a ötöd- és 18 %-a ennél is nagyobb számban lakott egy szobát. Az egyszobás lakásokban 164 000, a kétszobásokban 86 000, tehát összesen 250 000 ember lakott olyan lakásban, amelyben albérleti viszony állt fenn. így a lakosságnak több mint a fele (403 774 személy) csak 92 885 szobát birtokolt, míg a fennmaradó kisebbik fele több mint kétszer annyi (216 348) szobával rendelkezett. Ezek alapján a reális laksűrűség a következőképpen alakult: az egyszobás lakásokban 4,33, az egynél több szobás lakásokban 1,85 személy lakott egy szobát. A 433-os lakósűrűség a lakásoknak 55 %-ára vonatkozott. De ötöd-hetedmagával lakott az adott időszakban 210 717 személy, nyolc-tizedmagával 64 459,11—15-öd magával 13 520 és 1 772 személy több mint 15-öd magával. így, ha a zsúfoltság legenyhébb fokának tekintjük a szobánkénti 4 személyt, akkor is 51 741 zsúfolt lakás volt Budapesten, amelyben a lakosságnak több mint egyharmada élt, azaz 300 641 személy.

1

5 A témát feldolgozó Pikier Gyula e számok alapján nagyon tömör következtetésre jutott: „... a lakásstatisztika a szegénység statisztikája" „ ...a lakásprobléma a szegénység problémája."

16 Budapest, mint láttuk, kései és gyorsütemű kapitalizálódásának évtizedei alatt, népességét tekintve Európa nyolcadik legnagyobb városává nőtt. De éppen a folyamat megkésettsége és rendkívül gyors üteme miatt nem tudta tartani a szintet Európa városaival az új munkásrétegek szociális, lakás- és egészségügyi ellátása tekintetében. Már a 19. század utolsó évtizedében Európa legzsúfoltabb városainak egyike Budapest volt. Ekkor szaporodtak fel a külvárosi nyomornegyedek, tömegszállások, bérkaszárnyák és a túlzsúfolt lakások. Ezeknek száma már a nyolcvanas években az európai városok viszonylatában is magas volt. S hozzátehetjük, hogy a múlt század végén Magyarországon csak akkor tekintették túlzsúfoltnak a lakást, ha: „... egy szobában