Folia historica 6

Gerelyes Ibolya: Török viseletek Evlia Cselebi útleírásában

harmadik, negyedik és a kilencedik kötetet. Az első három esetében elsősorban a nagyobb városok leírásait használtam fel. A kilencedik kötettel valamivel behatóbban foglalkoztam, ebben az esetben a kisebb helységekben előforduló leírásokat is közöltem. Evlia Cselebi útját követve általában nem léptem át a mai Törökország határait. Kivétel volt ezalól néhány Égei-tengeri sziget, melyen vegyesen éltek törökök és görögök, s melyek akkor a török birodalomhoz tartoztak. Л felsorolt köteteken kívül feldolgoztam Karácson Imre Evlia Cselebi fordítását is. Ebben a munkában a két magyarországi vonatkozású adaton kívül (Buda és Fehérvár leírása), elsősorban a mai Jugoszlávia és Bulgária, akkor török uralom alatt levő területein találtam történeti szempontból érdekes leírásokat. Bevezető mondatomban Evlia Cselebit sokat-vitatott személyiségnek neveztem. E viták során űtleírónk egész munkásságának hitelét, forrásértékét kérdőjelezték meg. Az egyik, talán a legszélsőségesebb véleményt Szekfű Gyula képviselte, aki a hódoltsáekorabeli török történetírókról írt kűtfőkritikai tanulmányában a következőképp foglalta össze Evlia Cselebiről alkotott véleményét: „Lehetetlen nem megcsodálnunk írja azt a következetességet, mellyel Evlia a valóság képétől tudatosan elfordul és egy ilyen, részleteiben pontosan a valósággal ellenkezően kieszelt mesét állít össze. Színes díszítésekkel, czirádákkal túlterhelt előadása olyan, mint egy arabeszkes mór kapu, amely a prózai valóságból a költemény országába vezet. De minden fordulata, minden faragványa tudatosan, kiszámítva készült úgy, hogy a valósággal ellenkező képet nyújtson. És ez a jellemző, a súlyos beszámítást kívánó momentum Evliánál, a történetírónál.'

6 Figyeljünk fel itt arra a megjegyzésre, hogy Szekfű történetírónak nevezi Evliát, és ennek megfelelően kéri számon tőle az előadott események hitelét. Az igazság azonban az, hogy Evlia Cselebi semmiképpen nem nevezhető történetírónak. Ö, mint útleíró, utazásai alatt megélt élményeit, tapasztalatait írta le, sokszor talán ténylegesen szóvirágos, „cirádás" formában.

7 A fent idézett gondolatsort Szekfű az 1665-ös bécsi török követség leírásának elemzésekor fejti ki, mindenféle szempontból használhatatlannak ítélve meg Evlia munkáját. Összegzően pedig így nyilatkozik róla: „Az egész mesemondásban tehát két tendenciát ismerhetünk fel: az egyik a padisah és vele a muzulmánság illő tekintélyének, a hitetlenek viszonyai közt is sértetlen mindenhatóságának feltüntetése, a másik a mesemondó személyének tudatos előtérbetolása. Ez a két leghatalmasabb erő, amely Evliát a valóságnak oly alapos felforgatására vezette."

8 Evlia Cselebi szavahihetőségét más is megkérdőjelezte, de közöttük akadtak, akik 9