Folia historica 4

Heiszler Vilmos: A bécsi katonai vezetők olaszellenes preventív háborús tervei 1876-1881

Az 1876 márciusában megbukott Minglietti Visconti-Venosta kormány helyére baloldali, régebben köztársaságpárti politikusokból alakult kabinet lépett, Depretis miniszterelnökkel az élen. Az üj kormányt Bécsben kezdettűi fogva bizalmatlanul szemlélték, különösen az osztrák rendőri szervekkel még mazzinista korában közelebbi ismeretségbe került Melegari külügyminiszter személye késztette gyanakvásra a/ os/trák -magyar külpolitika irányítóit.

1" A parlamenti baloldal magvát valóban a régi radikális forradalmi olasz Akciópárt veteránjai alkották, akik az államegység megvalósulása után fokról fokra idomultak a liberális politika követelményéhez (az olasz történeti irodalom transzformációnak nevezi a folyamatot). Társadalmi forradalomra vonatkozó, lényegében kispolgári nézeteiket feladták, szembenállásuk a jobboldallal inkább hangsúlybeli különbségeken alapult

1

3, s ez a nézetkülönbség jelentkezett többek között az aktívabb külpolitika sürgetésében s ennek folyományaként az irredentista célkitűzések iránti nagyobb fogékonyságban. Az os/trákellenes agitáció valóban erősödött, s 1876 májusában a legnanói csata 700. évfordulóján rendezett emlékünnepséggel tüntetések egész hulláma indult. Ezúttal egy újabb térség vonult be a vitatott területek sorába: a Balkán nyugati fele, melynek átrendezése a kibontakozó keleti válság során egyre aktuálisabbnak tűnt. A valamennyi nacionalizmusra jellemző kétarcúság alól az olasz sem képezett kivételt: a nemzeti egység megvalósításának jogos követelése mellett rögtön felbukkan a hatalmi indokokkal alátámasztott terjeszkedés igénye is. Trentino és Trieszt után most az Adria keleti partján fekvő területek is az érdeklődés középpontjába kerültek. Az agitáció egyelőre Bosznia-Hercegovina tervezett osztrák megszállása ellen, illetve annak megvalósulása esetén Olaszország kárpótlására irányult. Októberben Garibaldi is megszólalt, egy baloldali lapban a hercegovinai felkelők példájának követésére buzdítva a trentinói olaszokat. Ez már sok volt az osztrákmagyar külpolitika irányítóinak: az egyelőre betöltetlen római követség ügyvivőjén keresztül Andrássy tiltakozó jegyzéket küldött Melegarinak, aki ugyan kifejezte sajnálkozását, de a sajtótörvényre hivatkozott a cikk megjelenése miatt.

1

4 Ugyanekkor Bécsben Robilant olasz követtel szemben Andrássy kifejezetten fenyegető hangot ütött meg, kijelentve, hogy mindenféle olasz kompenzációs igényt visszautasít, s amennyiben Ausztria-Magyarország olasz annexiós politikát észlelne, nem szorítkozik védekezésre, hanem szükség esetén támadásba is átmegy.

1

5 A fenyegetés nem tűnt hiábavalónak: Viktor Emánuel király az újévi fogadás alkalmából Gravenegg osztrák ügyvivőnek kijelentette, hogy a királyi kormánynak semmi köze az osztrákellenes 114