Folia historica 3
Vigh Károly: Az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási” kísérlet okairól
lezárására irányuló elgondolása megbukott. A szovjet gépesített csapatok már túljutottak a gerincen és feltartóztathatatlanul hömpölyögtek a Magyar Alföld felé. Magyarországon a szovjet csapatok előnyomulásának megakadályozására már nem volt erő. Az arcvonal megnyitásával — olvashatjuk ölvedi elemzését — a szétszórt, az országba menekülő német alakulatok megtámadásával, lefegyverzésével végre lehetett volna hajtani a fordulatot. Ezt a lépést nem a németek akadályozták meg, hanem Horthy és kormányának rövidlátó, a hadihelyzetet figyelmen kívül hagyó, még mindig illúziókat kergető katonapolitikája. 3 0 Tóth Sándor szerint is, amennyiben ekkor az 1. és 2. Hadsereg „megnyitja az arcvonalat a szovjet csapatok előtt, a Dél-Ukrajna hadseregcsoport menthetetlenül bekerítésre kerül a Tiszántúlon. A német parancsnokságnak egyáltalában nem lett volna ideje és módja főerőit kivonni a Tisza mögé." 3 1 A katonai helyzet értékelésével összefüggésben és a magyar vezérkar főnöke magatartásának jellemzésére ismertetnünk kell Vörös János 1944. évi szeptember 4-i memorandumát és a körülötte lezajlott vitát. Az ominózus emlékiratot leközli Nagybaczoni Nagy Vilmos ny. honvédelmi miniszter „Végzetes esztendők" című emlékiratában (205—211. 1.). Ölvedi Ignác és Horváth Miklós hadtörténészek között vita alakult ki az emlékiratról. Horváth szerint az emlékirat — mivel eddig annak sem eredetije, sem egykorú másolata nem került elő — Nagy Vilmos hamisítványa, ölvedi ezzel szemben hitelt érdemlő adatokkal, dokumentumokkal bizonyítja a Nagy Vilmos által közölt memorandum valódiságát. Kiderül — amit különben Nagy Vilmos Vigh Károlynak, Kéri Kálmán jelenlétében 1971. május 24én ismételten és személyesen előadott —, hogy Nagy Vilmos a nyilasok bajorországi táborában, Hiltrachingban jutott a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács vezértitkárságáról származó iratokhoz, melyek között volt Vörös János 1944. szeptember 4-i emlékirata is. Nagy Vilmos — a készülő memoárkötete céljára — egyéb iratok mellett — ezt is lemásolta. így került azután bele 1947-ben kiadott könyvébe. 32 Ölvedi helyesen értékeli a Vörös-féle emlékiratokat, amikor Horváth Miklóssal szemben (aki azért is kételkedik az emlékirat valódiságában, mert az sokban eltér Vörös Jánosnak néhány nappal később, szeptember 8-án, a minisztertanács ülésén elhangzott álláspontjától) megállapítja, hogy a történelmi, katonapolitikai helyzet szeptember 4. és 8. között lényegesen megváltozott. Szeptember 4-én Vörös még elképzelhetőnek tartotta a Kárpátok védelmét német segítséggel. de amikor szeptember 5-én megbukott a Dél-Erdély elleni támadás és ezzel egyidőben a szovjet csapatok átkeltek a Déli-Kárpátok átjáróin, s a német segítség nem érkezett meg. Vörös 8-án már 167
