Folia historica 3

Berta István: A délvidéki kivándorlás problémája

Berta István: A délvidéki kivándorlás problémája A magyarországi kivándorlás kérdését vizsgálva, két általánosan elfogadott megállapítással találkozhatunk. A kivándorlás nem érintette egyformán a történelmi Magyarország egész területét, alig volt az országnak olyan megyéje, ahonnan ne vándoroltak volna ki, a folyamat intenzitásában azonban területenként lényeges eltérések mutatkoztak. A másik általános megállapítás: a kivándorlás mint folyamat nem egyszerre, egy időben zajlott le az ország egész területén, a mozgalom kezdetét vizsgálva néhol tíz-húsz, sőt 30 éves eltolódásokat is tapasztalunk. (A mozgalom befejeződésének ezeket a fáziseltolódásait nehéz megfigyelni, mert a világháború a kivándorlást mesterségesen megakasztotta.) A tér- és időkomponensek jelentős eltérései is jelzik, hogy a kivándorlást, mint huzamosabb ideig tartó jelenséget nem szabad egyetlen általános okból levezetnünk és megmagyaráznunk. A kivándorlás által legelőször — és az egész időszak alatt legsúlyosabban — érintett terület a Felvidék volt. A tömeges kivándorlás a múlt század nyolcvanas éveinek elején indult meg (elsősorban Sáros, Szepes, Abaúj-Torna, Liptó, Zemplén és Ung megyékből). Ugyanez a folyamat az egész Felvidéket érintette, de a felsorolt megyéket sújtotta leginkább.

1 A 19. század második felében meginduló kapitalista fejlődés a legnagyobb rombolást talán a Felvidéken végezte. A kapitalista termelési és piacviszonyok az eddigi feudális értékesítési és termelési kereteket szétrombolták, megszüntették azokat az előnyöket, amelyeket ezek a területek — éppen a nagy piaci központoktól való távolság miatt — élveztek, megszűnt a szállítási költségek árkiegyenlítő szerepe.

2 Mindez éppen abban az időszakban, amikor az ország kedvezőbb adottságú területein a gabonakonjunktúra hatására felhalmozódott az a tőke, amellyel mód és lehetőség nyílt a gazdaságok 109