Folia historica 2

Cennerné Wilhelmb Gizella: Báthory Zsigmond moldvai hadjáratának egykorú grafikus emlékei

nicus Custos közvetítésével került az erdélyi pénzekről a grafikába. 33 Háttérben Ghiurghiu vára, a fejedelem mellett a Tergovistye ostro­mánál szerepelt fekete sas látható. (22. kép). A ghiurghiu-i győzelemmel fejeződött be az 1595-ös had­járat, s egész Európa a harcok sikeres folytatására készült. Az érdek­lődés nemcsak Báthory személyének szólt, hanem az országnak is, melyen uralkodott. 1596-ban több erdélyi térkép látott könyvmel­lékletként napvilágot. Giacomo Lauro Rómában, 3 4 egy ismeretlen német mester Kölnben karcolja rézbe Trans ilvania mappáját 3 5 Jo­hannes Honterusnak Zsámboki János udvari történetírótól átdolgo­zott műve alapján. Ugyanerre a forrásra megy vissza Dominicus Custos hasonló tárgyú lapja is, amelyet a fejedelmi pár arcképe és a győzelem allegóriája díszít. 3 6 Custos nem elégedett meg csak az ábrázolással, és rövid történeti, földrajzi és néprajzi szöveggel látta el művét. Elkészítette Moldva és Oláhország térképét is az előbbi lap párdarabjaként, Báthory és Rudolf arcképével. 3 7 Az allegorikus díszítés az akkori Európa hő óhaját tolmácsolta, a török címert tartó „Nequitia" elűzését. Mindkét térkép ajánlása Octavianus Secundus Fuggemek szól kettős minőségben: mint a művész mecénásának és mint a háború jelentős anyagi támogatójának. Custos Moldvát és Oláhországot ábrázoló térképe az ugyan­csak Augsburgban dolgozó Alexander van der Mair nagyméretű lap­ját vette mintául. 3 8 Mair alkotásán a tudományosan száraz geográfiai ábrázolást a kompozíció járulékos részeiben a manierizmus gazdag ornamentikája és antikizáló megjelenítésmódja kíséri. A rézkarc alsó jobb sarkában látható archaizáló diadalív feliratai az ifjú fejedelmet dicsőítik, s az építmény tetején lovas alakja imperátorként jelenik meg. A diadalív rajzán, az antik művészet intenzív tanulmányozása mellett az is látszik, hogy a manierista művész nem akarta minden­ben követni előképeinek monumentális egyszerűségét, s meglehető­sen túlhalmozta dekoratív elemekkel a kompozíciót. A római vise­letbe öltözött, fején babérkoszorút viselő ifjú hadvezér felágaskodó lova előtt pajzsát feje fölé tartó török harcos fekszik a földön. A két figura elrendezése Leonardo lovasszobor-tanulmányaihoz igazodik. A mögöttük látható fegyvercsoportozat viszont megbontja az archi­tektúra és a szobrok egységét s az ünnepies alkalmakra emelt ideig­lenes díszítő-alkotmányok túlzsúfolt elrendezését utánozza. (24. kép). A Ghiurghiu melletti győzelem után 1596-ban és 1597-ben kisebb, egymástól elszigetelt hadműveletek folytak ugyan még Er­délyben és Moldvában, de az újabb nagy diadal elmaradt. Az 1596­ban lezajlott mezőkeresztesi csata szerencsés kezdet után tragikus bukással végződött. 3 9 Giacomo Franco rézkarcgyűjteményének egyik 61

Next

/
Thumbnails
Contents