Folia historica 2
F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában
a helyzeten nem tudott változtatni a jószándék sem. Számos magyar iparpártolási kísérlet történt, ezek azonban nem sok eredménnyel jártak. 1876-ban kezdték szorgalmazni a nőegyletek és 1877 tavaszán meg is alakult a magyar iparpártoló egylet, de számottevő eredményt nem ért el, változás nem történt. Az is előfordult — mint Gelléri írja —, hogy egy az iparpártolásért szenvedéllyel harcoló képviselőnek éppen akkor szállították le egy neves bécsi cégnél rendelt ruháit, amikor az egylet tagjaival a tennivalókról tárgyalt, s azokat a hazafiatlan honfitársakat szidták, akik még mindig külföldi árut viselnek. 1905-ben indult meg a „tulipán" mozgalom, mely a magyar ipar és háziipar pártolását tűzte ki célul. Hatására a női ruhaimport valamelyest csökkent, és a háziipar némi segítséget kapott. Hamarosan azonban csúfos véget ért a mozgalom, annál is inkább, mert kitudódott, hogy még jelvényét is Bécsben készítették! A nagy mennyiségű osztrák árut ügynökhálózat és a kereskedők terjesztették. A szabadverseny által lehetővé tett kíméletlen eszközökkel a kereskedelem két oldalról is szorongatta a kisipart. Egyrészt ügynökök ostromolták a kisiparos szabókat, nagy mennyiségű, kitűnő minőségű anyagokat ajánlva hosszú lejáratú hitelre, ám a kapott áru a mintánál jóval rosszabb minőségű lévén, nehezen tudták eladni, adósságaikat nem tudták kifizetni és tönkrementek. Ugyanis általában a szabók adták az anyagot is a ruhát rendelő vevőknek, a hozott anyagból történő vállalás éppen a kereskedelem hatására ebben az időszakban kezdett kialakulni. Másrészt a kelmekereskedő mellett a divatárus jelentette a szabó kisipar fő veszélyét, mert tőkeerős volt, ezért olcsóbban tudott vásárolni, s a vevő mindent beszerezhetett nála a gombtól a készruháig. Már a reformkorban is tudunk készruha-árusításról. Legtöbbször a rőfös vagy posztókereskedő bővítette ki áruajánlatát készruhával. Lesszimirszky divatárus, aki boltját kibővíti, s még egy raktárai nyit a Sebestyén utcában, így hirdet 1840-ben az Értesítő 10 című lapban: „ ... hol mindennemű készöltöny legújabb ízlés szerint találtatik .. ." Domian Ignácz divatárus: „ ... ruhatára hajdan Róth, most Bene házban van, s a legújabb divat szerint készített mindennemű ruhával ellátott ruhatár". Ezek kifejezetten kereskedők, ugyanakkor a szabók is hirdettek készárut, amit saját műhelyükben állítottak elő. A vidéki vásárokon eladó pántlikaárusok vagy egyéb divatcikkel foglalkozó házaló kereskedők is hamarosan rávetették magukat a jónak ígérkező üzletre. Az 1860-as évektől vált nagyarányúvá a készruhaeladás. 1887-ben már így ír a Szabóiparosok Közlönye: 1 7 „A ruházat kereskedést képez. A rőfös ruhát árul. A posztókereskedő ruhakészítéssel foglalkozik, a ruharaktárak úgy burján152
