Folia historica 2

F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában

Fontos kérdés volt a szakoktatás megoldása. A céhek keretein belül gondosan ügyeltek a megfelelő tanoncoktatásra, végül is az az illető mester szakképzettségének is bizonyítéka volt. A szakképzettséget elsősorban a szigorúan vett szakmai tudásban látták, — a „remekeként megadott feladat legtöbbször egy divatjamúlt ruhadarab volt. A divat követése háttérbe szorult a pontos kivitelezés mögött, és csak az Ausztriából beözönlő silány minőségű, de divatos szabású, tetszetős áru szorította rá a megrendelésre dolgozó kisiparosokat a divat követésére. De a divatos ruhadarab elkészítésének alapfeltétele a jó szabás volt, s jól szabni csak nagyon kevesen tudtak, mivel hiányzott a megfelelő alapismeret. A műhelyben csak a kézi munkát tudták általában megtanulni, az elméleti részt nem. A tanoncoktatással általában baj volt. A szabad iparűzés ideje alatt senki sem törődött az utánpótlás nevelésével, és az ipartestület sem tudta biztosítani a tanoncoktatás megfelelő szintjét. A tanoncok sorsa rendkívül mostoha volt. Kora hajnaltól késő estig dolgoztak kosztért és szállásért, iskolába csak este 5—8-ig jártak (ezeket a tanonciskolákat a főváros létesítette és tartotta fenn). Jellemző a helyzetre, hogy 1913-ban a testületi iparhatóság azért kénytelen foglalkozni a tanoncok helyzetével, mert azok az iskolában piszkos ruhában és mezítláb jelentek meg. 1891-ben szakosították a szabóipari tanoncok oktatását, de csak a fiúkét, a lányokét nem. 1892-ben a főváros tanácsa elrendelte, hogy a tanítást az esti órák helyett délután 2—5-ig tartsák, felismerve azt, hogy a fáradt gyerekek semmit sem tanulnak. A rendelet viszont óriási felháborodást eredményezett a kisiparosok körében, akiknek munkaerő-veszteséget jelentett, s apellációjukra visszaállítják az esti oktatást. A mesterek még a vasárnap délelőtti szakrajzoktatást is kifogásolták, mivel szerintük akkor kellene az elkészült ruhákat szállítani, a kisinasok tanuljanak inkább vasárnap délután,

1

2 de ezt az időpontot már nem változtatták meg. Ez a szakrajzoktatás azonban önmagában kevés volt, és a műhelyekben sem sokat tanultak a tanoncok a szabásról. Nagyobb cégeknél, ahol a finomabb, jobb munkát leshették volna el, alig-alig alkalmaztak tanoncokat, s ha igen, akkor boltiszolgaként dolgoztatták. A kis műhelyekben pedig, ha végeztek a takarítással, szállítással, akkor részfeladatot kaptak, leginkább csak eldolgozási munkákat. A segédek maguk is akkordra dolgoztak, saját magukat sem tudták továbbképezni, nemhogy a kisinasokat, és a mester sem tudott sokat foglalkozni velük. A tanulóidő lejártakor próbadarabot kellett készíteniük, amit aztán a Ipartestület bizottsága bírált el, és ha megfelelő volt a végzett munka, akkor felszabadították őket. De a mesterek, látva a tanonc 10 FOLIA HISTORICA 2. 145