Folia historica 2

F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában

A női szabók kiválása megmaradt budapesti szinten, vidéken nem követték a példát, mert a kisebb létszámú ipartestületekben egy esetleges szétválás csak nehezítette volna az érdemi munkát. Az ipartestületek tevékenysége Az egyes céhek szűk közösségét természetesen nem pótolhatták az ipartestületek, de fő feladataikat átvették; a budapesti Ipartestületben 1886. április 12-én megalakult a békéltető bizottság, amely a mesterek és munkásaik közötti munkaidő, felmondási idő és bérkifizetési problémák eldöntésére hivatott. (A szabóipar központja Budapest, amelynek Ipartársulata az egész ország szabóságának vezetője, ezért is foglalkozom részletesen tevékenységével.) 1887 végén átvette a testület a munkaközvetítés feladatát is, amelyet eddig ügynökök uraltak. 1899-ben megszüntették az állami munkaközvetítő irodák felállítása miatt, de mivel nem voltak elégedetitek ezek tevékenységével, ezért 1904-től ismét az Ipartestület kebelén belül történt a munkaközvetítés. Egyidejűleg gondoskodás történt az ipartársulat örökségeként anyagi gondokkal küzdő segélyegylet terheinek felszámolásáról és megfelelő működéséről. Az eddig csak alkalomszerűen adott segélyeket igyekeztek intézményesíteni, 1890-ben bevezették a temetkezési segélyt. Az 1891. XIV. § kimondja a munkások kötelező betegsegélyezését, az iparosok e célra fizetett hozzájárulásából. Ekkor a betegsegélyezés ügyét átadták az „Első Budapesti Szabósegédek Egyleté"-nek. 1897-ben felvetődött a nyugdíjpénztár megvalósításának gondolata és 1899. február 1-től kilencen kaptak évi 200 К nyugdíjat. (Meglepő, hogy míg a többi szakmákban a nyugdíjjogosultságot 65. életévben állapították meg, itt a határ a 60. év, tekintettel a végzett nehéz munkára. Egyéb feltételek a nyugdíj elnyeréséhez: a kérvényező évi 100 Frt-nál kevesebb adót fizessen, ne legyen életjáradéka vagy más tekintélyes jövedelme.) Ugyancsak az ipartestület tartotta fenn az ún. szabószállót, a vidékről Pestre jövő, munkát kereső segédek átmeneti szálláshelyét. A szabóság társadalmi és kulturális igényeit hivatott szolgálni az 1889-ben létrejött Szabóiparosok Köre, amely az ipartestületek hatókörén belül szervezte a kerületi és általános gyűléseket, az országos szabókongresszusokat, és élére állt a termelőszövetkezeti mozgalomnak. A szabóiparosok önképzését felolvasásokkal, tanfolyamokkal, előadásokkal segítette és klubszerű formában biztosította kulturált szórakozásukat. 144