S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 62. (Budapest, 2001)

TÁRGYALÁS A gyűjtés eredményeként három év alatt összesen 135 faj került elő: a Téglási-erdőből 38, a Percsi-erdőből 29, a Latorca-ártérről 35, a Tisza-ártérről 66, a Morotváról 85, a Téglás-dűlőből 45 és a Szernye-csatorna mentéről 37. Az előkerült fajok közül az alábbiak érdemelnek külön említést: Carabus clathratus Linnaeus, 1761 — Magyarországon sporadikus clterjedésű, síkés dombvidékeken, nádasokban, láperdőkben, mocsaras erdőkben fordul elő. Nagyobb számban található a Fertő-tónál, a Kis-Balatonon, a Duna-Tisza közén és Bátorligeten (Szél 1996). Néhány példánya a védett, ártéri Peresi-erdő szegélyéből került elő. Carabus zawadskyi Kraatz, 1854 — A fajt talajcsapdás vizsgálat eredményeként a Téglási-erdőben leltem fel. E példányokat korábban, tévesen, Carabus hampei ormayi Reitter, 1896 fajként határoztam meg (Magura et al. 1997), melyet Szél Gy. bírált felül. E faj főként az Északkeleti-Kárpátokban terjedt el. Magyarországon a Zemplénihegységben fordul elő, elterjedésének nyugati határát a Bódva-patak képezi. Síksági előfordulása egyáltalán nem jellemző, eddig csak a Bodrog-ártér Zempléni-hegységgel szomszédos területeiről került elő, Sárospatak és Sátoraljaújhely környékéről. A Téglásierdőben a faj hegyvidéki területektől legtávolabbi, azóta is egyetlen izolált síksági élőhelyét sikerült megtalálni. Leistus terminants (Panzer, 1793) — Észak-Európa síkságain általánosan elterjedt. Közép-Európában szinte kizárólag hegyvidéken fordul elő, ahol lápréteken él. Magyarországon eddig csak Bátorligeten fogták (Horvatovich 1974). Elterjedt ÉszakEurópában és Közép-Európa hegyvidéki területein. A Kárpát-medencében nedves élőhelyeken sporadikusan fordul elő. Magyarországon eddig csak Bátorligetről került elő, és egyben ez (volt) az egyetlen síksági lelőhely az egész Kárpát-medencében. Példányok csak régi gyűjteményekben találhatók. Igazi reliktum fajnak tekinthető (Merkl 1990). E ritka faj két példányát is sikerült begyűjteni a Morotva iszapos, növényzettel sűrűn benőtt partján. Bizonyító példánya az MTM Állattárában található. Blethisa multipunctata (Linnaeus, 1758) — Cirkumpoláris clterjedésű. Faunaterületünkön, síkságon, domb- és hegyvidékeken egyaránt elterjedt, de ritka. Nedvcsségkedvelő, mocsarakban, álló- és folyóvizek agyagos partszakaszain él (Horvatovich 1974). Higrofd faj. Magyarországon ritka, csak néhány lelőhelye ismert a Dunántúlon, a Börzsönyben, a Bükkben és a Zemplénben. A Nagy-Alföldön Kalocsa az egyetlen előfordulási helye (Szél 1996). A faj olyannyira elterjedt és gyakori volt a térségben, hogy számos példánya került elő a Morotváról, valamint a Latorca és a Tisza árteréről is. Bizonyító példányai az MTM Állattárában találhatók. Elaphrus cupreus Duftschmid, 1812 — Elsősorban domb- és hegyvidékeken fordul elő, ahol ligeterdőkben, folyóvizek partján él. A Kárpátokban gyakori, Magyarországon azonban csak néhány lelőhelye ismert (Horvatovich 1974). E ritka és sporadikus faj előkerült a Peresi-erdőből és a Morotva iszapos partjáról is. Loricera pilicornis (Fabricius, 1775) — Sporadikusan előforduló faj, gyűjtötték erdőkben, erdőszegélyekben és folyópartokon (pl. Szigetköz). Csak néhány lelőhelye ismert az Északi-Középhegységben (Bükk, Aggteleki Karszt, Zempléni-hegység) (Szél 1996). E viszonylag ritka faj a Téglási-erdőben kidőlt, korhadó nyárfa kérge alól került elő, míg a Morotva iszapos partján a vízközeli, alacsony növényzet alól gyűjtöttem. Dyschirius tristis Stephens, 1827 — Észak-európai clterjedésű faj. Magyarországon csak a Dunántúl néhány helyéről ismert (Mosonmagyaróvár, Esztergom, Budapest)