S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 62. (Budapest, 2001)

BEVEZETÉS Az utóbbi évtizedekben az entomológusok közt figyelmet keltett egyes rovarfajok áreájának északra való kiterjedése. A Felső-Rajna vidékén megjelent „déli" rovarfajokról Tröger (1982) számos példát említ. Ezt a jelenséget több esetben összefüggésbe hozták a „globális felmelegedéssel" is (Kozár 1992). Az egyenesszárnyú rovarok (Orthoptera) közül hazai példaként említhetjük a Phaneroptera nana Fieber, 1853 szöcskefaj valószínű área-kiterjedését észak felé. Nevezett circum-mediterrán fajt Magyarországról első ízben a Tihanyi-félszigetről mutattuk ki (Nagy 1948), azóta jelentékenyen megszaporodott a kárpát-medencei előfordulások száma. A sáskák között is akad hasonló példa: a mediterrán-afrikai Acrotylus longipes (Charpentier, 1845) 1957 szeptemberéig csak a Kárpát-medence déli pereméről volt ismeretes; ágasegyházi kimutatása után (Nagy 1958) az ország több pontján is megtalálták. Ez idő szerint a legészakibb ismert lelőhelye Hajdúsámson. A Meconema szöcske genusznak eddig ismert és a magyarországi erdőkben általánosan elterjedt faja a dobolószöcske [Meconema thalassinum (De Geer, 1773)]. A Magyarországról újabban kimutatott Meconema méridionale Costa, 1860 faj ma-gyar nevéül testvérfajától való megkülönböztetés végett a „déli dobolószöcske" elnevezést javasolom. Szabadban fennáll az összetévesztés lehetősége, mivel a M. méridionale csökevényes szárnyai folytán esetleg a M. thalassinum lárvájának nézhető. A két faj lárváinak hasonlósága miatt az összetévesztés lehetősége még inkább fennáll. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉS A déli dobolószöcske az Észak-Mediterrán középső részéből (Olaszország, Korzika) régóta ismeretes. Az utóbbi évtizedekben elterjedési áreája jelentősen — bár diszjunkt módon — kiszélesedett. Eddigi terjedése túlnyomóan atlantikus jelleget mutat, nevezetesen Itália felől Nyugat- és Dél-Ausztrián („Stájerország"), Svájcon, DNyNémetországon, ÉK-Franciaországon keresztül az 1990-es évek első felében eljutott Hollandiáig, és 1995-ben már Belgiumban is feltűnt (Kleukers et al. 1997). Amint ez Morin (1994) közleményéből is kitűnik, a franciaországi adatok az utóbbi másfél évtized folyamán feltűnően megszaporodtak. Szlovéniából, Dalmáciából régóta ismert (Karny 1907, Us 1992) —- az elterjedési arcának ezen része egyébként közvetlenül csatlakozik az olaszországihoz — azonban keleti, észak-keleti irányban való újabb terjedéséről csak a jelen közleményben ismertetett adatok tanúskodnak. Az utóbbival kapcsolatban megemlítendő még két régebbi ausztriai adat is (Wiener Neustadt, vasúti vagonban, 1900; Wien-Hetzendorf, kertes negyedben lévő lakásban, 1968; Kaltenbach 1970), amelyek alig vannak távolabb Somogytól, mint a szlovéniai gyakoribb előfordulási területtől; azonban e kelet-ausztriai helyekről, vagy környékükről azóta (32 éve) sincs újabb előfordulási jelzés. A Magyar Birodalom Állatvilágában (Fauna Regni Hungáriáé) szereplő egyetlen előfordulási adat (Fiume) ugyancsak a dalmát tengerpartról való (Pungur 1899-1918). Az első magyarországi (hím imágó) példány a dunántúli Zselicből (Gálosfa, 1995. IX.) került elő (Sziráki 1996). Érdekes módon a második hazai példányt (ugyancsak egy hím imágót) a szintén neuropterológus Szentkirályi Ferenc Dráva-mentén (Vízvár, 2000. VIII.