S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 45/2. (Budapest, 1984)
5. Szusztlnens elemek ("fenntartók") azok a növényi és állati szervezetek, amelyek más élőszervezetek megmaradásának nélkülözhetetlen biztosítói mint szimbionták vagy a virágok megtermékenyítésében közvetítő szerepet játszó rovarok". Az élettársulásnak ez az 5 szerkezeti eleme minden kedvező körülmények között kialakult biocönózisban fellelhető. Egyugyanazon biocönózisba azok az élőszervezetek tartoznak, amelyek ott az anyagforgalom, az energiamegkötés és -továbbjutás lebonyolításában aktiv szerepet játszanak. A biocönózis kialakulásának azonban nélkülözhetetlen feltétele, hogy a kérdéses téregységben a producens elemek valamilyen formában, élő vagy élettelen állapotban, jelen legyenek, mert csak így lehetséges, hogy a rendelkezésre álló növényi energiaforrásból korrumpens vagy interkaláris elemek közvetítésével fokról fokra inkább kiterebélyesedő élettársulás alakulhasson ki. Ennek megfelelően SZELÉNYI a következő definícióhoz jut: "Az állattársulás (zoocönózis) egymással a táplálékláncok mentén függőségi viszonyban lévő, a közös (növényi) energiaforrás kiaknázása céljából együtt élő állatok összessége, amelyeket ez a kapcsolat egymás mellé vagy egymás mögé kényszerít". Ennek megfelelően SZELÉNYI az állattársulásoknak négy kategóriáját különbözteti meg: Egyetlen növényfaj állományához kapcsolódik az állattársulások legkisebb egysége, amelyet gazdaközösségnek (catena) nevez. Ez egy korrumpens populációból, pl, egy az illető növényt fogyasztó rovarfaj állományából és az ehhez csatlakozó obstans populációkból (paraziták, ragadozók) áll. A következő kategória a tápnövényközösség (catenarium), mely az egyugyanazon növényfaj állományán kialakult gazdaközösségeket foglalja egybe. (Kb. ez az a kategória, melyet az angolszász ökológiai irodalomban újabban "guild"-nek neveznek). Ennek a tápnövényközösségnek az összetétele a tenyészidő folyamán változik, a tápnövényközösség tehát egymást követő idényegyüttesek ből, aspektusokb ól tevődik össze. A gerinctelen állatok azonban nem valamennyien egy bizonyos tápnövényhez kötöttek, igen jelentős az oligo- és pollfág fajok száma. A szusztinens, különösen pedig az interkaláris elemek pedig majdnem kivétel nélkül polifágok. Ezek alkotják a következő állattársulási kategóriát, az élő helyközössége t (presocium). Végül az ősi, zavartalan természeti viszonyok között a gerincesek alkotják a biocönózis legmagasabb rendű társulását, a csúcstársulást (supersocion). Ennek energiaforrása nem egy vagy több növény, hanem mindaz, ami számára az életközösségben rendelkezésre áll. Természetesen, a csúcstársulás egyes tagjaihoz is kapcsolódnak obstans és interkaláris elemek. E négy társulási kategóriának megfelelően SZELÉNYI részletes latin állattársulási nomenklatúrát is kidolgozott. Fontos megemlíteni még - ami a zoocönolőgus számára magától értetődő, de a növénycönológus számára nehezen látható be - hogy az állattársulások vizsgálatakor - mint SZELÉNYI hangsúlyozza - nem az egyes fajok populációival , hanem ontogenezisük bizonyos szakaszával jellemezhető egyedképviseletekkel (a HENNIG-féle szemaforonttal) van dolgunk, mert csak ezek végeznek jól definiálható funkciót az életközösségekben. Például: számos fürkészdarázs vagy fürkészlégy lárva-ko rában obstans elemként (parazita) szerepel, míg imágó-korában virágbeporzást végez, tehát szusztinens elem. Ez is aláhúzza azt a tényt - ami szintén Idegenül hangzik a növénycönológusok számára - hogy t.I. a zoocönológia semmiképpen sem nélkülözheti az autökológiai alapokat. Az állattársulások elemzéséhez SZELÉNYI három feladatot jelöl ki: 1) a zoocönózisban tevékeny populációk között fennálló kapcsolatok, azaz a szünfiziológiai spektrum felderítése, 2) a zoocönózis minőségi viszonyainak, azaz a faji spektrumnak a megállapítása, és 3) az egyedszámviszonyok, vagyis a mennyiségi spektrum rögzítése. Ennek megfelelően szünfiziológiai , minőségi és mennyiségi karakterisztikákat különböztet meg. Ezek részletes ismertetésétől azonban most el kell tekintenünk. Ehelyett legyen szabad még SZELÉNYI néhány általános gondolatát és definícióját ismertetnem, különös tekintettel a fogalmi átalakulásra és - zűrzavarra - mely az ökológiának, ugy tűnik, örökös problémája marad. Az ökológiai irodalomban sokféleképpen definiált biotop fogalmát a következőképpen határozza meg: "A biotóp élettársulás (biocönózis) tartós kialakulására alkalmas olyan vizi vagy szárazföldi tér, amely rendelkezik az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges energiaforrásokkal." Majd így fejtegeti tovább: "Az autotróf szervezetek számára ezeket (t.i. az energiaforrásokat) bizonyos kémiai anyagok és mindenekfölött a fényenergia képviselik, a heterotróf szervezetek számára az előbbiek által előállított ... növényi szerves anyag. Az állatvilág számára tehát a biotóp (élőhely) nélkülözhetetlen tartozéka a növénytakaró vagy a belőle levált, élettelennek számító szerves hulladék. Az állatvilág feló'l szemlélt biotópot tehát az ott uralkodó növényekkel, voltaképpen tehát a biocönózis e-
