S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 43/1. (Budapest, 1982)

Folia ent. hung. XLIII. 1. 1982 Adatok Jászberény és környéke nagylepkéinek ismeretéhez (Lepidoptera) * Data to the knowledge of the macrolepidoptera fauna of Jászberény and its surroundings (Lepidoptera) Jászberény környékén lepkészek eddig alig fordultak meg. A szakirodalomban először KOVÁCS Lajos emlit innen mindössze 87 fajt, amelyeket MÓCZÁR Miklós gyűjtött az 1940-es évek táján. Gyűjtéseim egyértelműen bizonyítják a terület fajgazdagságát, holott ma már közel 80 %-a mezőgazdaságilag hasznosított vidék. Kutatásaim földrajzilag az un. Zagyva-medence (történelmi és népi nevén: Jászság) csak kis részére terjedtek ki, nevezetesen Jászberény közvetlen környékére. A gyűjtőterület földrajzi elhelyezkedése, kialakulása és mai képe A délnek mélyen lehúzódó Gödöllői-Dombság keleti oldalától a Tárna felszinen maradt pleisztocéni hordalékkúpjáig, északról a Mátra határáig és délen Szolnokig terjed a Zagyva-medence. Az északkelet-alföldi részekkel egyidejűleg a Zagyva-medence többször is megsüllyedt. A lapos medence a Jászberény-Jászapáti közötti horpadásig egyenletesen lejt. A süllyedések az egészen Tiszaalpárig kalandozó Zagyvát is szinte derékba vágták és közel egynegyedével megröviditették; a lapos felszin miatt pedig igy is csak kanyargósán, nagy területet elmocsarasitva érkezik a Tiszába. Az itt-ott apróbb tavakkal tarkított mocsári-élővizi rendszert táplálták még a Tárnának Négyszállás és Borsóhalma felől időnként árvizszerüen lezúduló víztömegei is. E kiterjedt vizivilág a XIX. századi csapolási-szabályozási munkák révén rohamosan szűkült; a XX. század elején még láthatók voltak e világnak nyomai, ma azonban nagyrészt csak néhány helyi elnevezés (Nyavalyka, Fehértó, Papszik, stb.) emlékeztet rájuk. A terület talaját az ujpleisztocén végéig a lösz jellemezte. A vizjárta lösz vályogosodása és a mélyedésekbe a löszös iszap, valamint homokos agyag lerakódása során meglehetősen egységes, csernozjom-szerü fekete felszini talajtakaró képződött. A medence nyugati, délnyugati részét a Tápióságból mélyen benyomult futóhomok boritja. A meszes, szódás homok ÉNY-DK irányú hátakba rendeződve egészen a városig elörehatolt. A mocsári, üledékes löszanyag nagy foltokon elszikesedett (szolonyec-tipusu szikesek), melyek az ember tevékenysége következtében (lecsapolás) tovább növekednek, mig a homokbuckák között megrekedt viz a Hajta mocsarait alakította ki, utánpótlást csak áradások alkalmával és kisebb vízfolyásokból kapva. Ez a lassan száradó mocsár is elszikesitette a talajt és a helyén ma tamariskás (= jászfenyő), sziki ürmös, sóvirágos, kákás-sásos savanyu rét tengődik. A folyó ősi medre helyén kiterjedt nádasok zöldellnek, a peremein már kulturnövényzet szegélyezi. A betelepedett, majdnem pormentes finom futóhomok elég szegényes vegetációju; erdősávokkal, szőlőkkel, gyümölcsösökkel kötik meg, lassan humuszosodik. A mezőgazdaság intenzív fejlődése azonban az egész területen ugyanolyan rohamos változásokkal jár. A szabályozási munkák révén ideiglenesen megnövekedett rétek és legelők, ám a szikek jó része is, müvelés alá kerültek, ugy, hogy ma a területnek mintegy 80 %-a agrárvidék, buza-árpa-répa-kukorica és szálastakarmány termesztéssel, a déli rész humuszos homokján akácligetekkel és eredményes szőlŐ-gyümölcskulturákkal. * A Magyar Rovartani Társaság 1981. évi pályázatán 1. dijat nyert pályamű.