S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 33/1. (Budapest, 1980)

FOLIA ENTOMOLOGICA HUNGARICA ROVARTANI KÖZLEMÉNYEK XLI (XXXIII). 1. 1980 p. 5-8 Megemlékezés AMBRUS BÉLA ról (1909-1979) Szeptember 5-én kisértük utolsó útjára a pesterzsébeti temetőben AMBRUS Bélát, hogy elbúcsúzzunk Tőle, a magyar rovartan egyik kiváló művelőjétől. Személyében olyan entomológust vesztettünk el, aki élete utolsó percéig fiatalos lelkesedéssel gyűjtött, kutatott, rendezte a múzeumi gyűjteményt. 1909. november 3-án született a Trencsén megyei Belluson. Szegény sorsú szülei nehezen nevelték fel, mégis lehetővé tették számára, hogy elvégezze a tanitóképzőt Esztergomban. Tiz évig Kisterenyén tanított, majd 1939-től a budapesti Tankerületi Főigazgatóságon folytatta pedagógiai tevékenységét. 1945-ben nevezték ki | a pesterzsébeti elemi iskola igazgatójának, ahol a felszabadulás után először kezdődött meg az oktatás Budapesten. Az újjáépítés során vállán súlyosan megsérült, majd ennek szövődményeképp tüdőfertőzésben megbetegedett. Tartós betegsége miatt kellett abbahagynia az aktív tanítást. Mint biológus szakfelügyelő folytatta tevékenységét a fővárosban. Emellett a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium munkájában rendkívül tevékenyen vett részt. Alapító tagja a pesterzsébeti Helytörténeti Múzeumnak. Időközben megszerezte a főiskolai biológia-kémia szakos tanári oklevelét is és 1952-ben nyerte el a "Kiváló tanár" minősítést. 1972-ben ment nyugdíjba. AMBRUS Béla felnőtt korában, az 1950-es évek derekán kezdett el foglalkozni a gubacsokozó darazsakkal, szúnyogokkal és más Ízeltlábúakkal, sőt a gubacsokozó moszatokkal és gombákkal is. A pesterzsébeti múzeum részére végzett gyűjtések során figyelt fel a Gubacspuszta. Gubacsi ut helyi nevekre. A helytörténet felől közeledett az entomológia felé. Tudományunkkal elválaszthatatlanul összeforrt és nemcsak értelmével, hanem szivével-érzelmével is művelte azt. Hallatom akarással, ügyszeretettel és mindvégig tántoríthatatlan lelkesedéssel végezte cecidológiai munkáját. Néhány éven belül jelentős gubacsgyüjteménynyel rendelkezett, amit 1956-ban- az. emlékezetes tűzvész után - a Természettudományi Múzeumnak ajándékozott. Tulajdonképpen ez volt muzeumunk gubacs-törzsgyüjteménye, . amit azután maga AMBRUS Béla gyarapított tovább. Megközelítően harmincezer kapszulából álló gyűjteményt hagyott nekünk örökbe. Ezt a gyűjteményt úgyis értékelhetjük, mint a világ egyik legnagyobb gubacs-gyűjteményét. Az alapvető cecidológiai ismeretekbe Dr. MÉHES Gyula vezette be, majd hamarosan jelentkezett szakcikkeivel. Faunisztikai és etológiai-ökológiai tárgyú tanulmányait rendszeresen olvashattuk elsősorban a Rovartani Közlemények és az Állattani Közlemények, továbbá az Acta Agronomica Hungarica, a Botanikai Közlemények, a Veszprém Megyei Muzeumok Közleményei és a Vas Megyei Muzeumok Közleményei köteteiben. Összesen 45 tanulmány jelent meg tőle, kerekítve mintegy 800 nyomtatott oldalon. Ha végigtekintünk AMBRUS Béla tanulmányain, akkor azonnal szemünkbe ötlik, hogy mindvégig foglalkoztatta őt az ország gubacsfaunájának a megismerése. Faunisztikai kutatását kellő rendszerességgel végezte. Részben az ország valamely táján (Alpokalja Bakonyhegység, Hortobágy, Kiskunság), részben pedig az arborétumokban, botanikus kertekben gyűjtött. Rendkívül jó szemű gyűjtő volt. Mindannyian sokszor rácsodálkozhattunk arra a leleményességére, amivel mindig meg tudta találni a gubacsokat, akármennyire is nehezen