Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 13/1-14. Budapest, 1960)

a pontusi területen, a sztyepeken legföljebb csak lokálklimatikailag alkalmas helyeken, exklávékban fordulnak elő. Ezek a fajok részben a Kárpát-medence nyugati részén,a Becslés Morva-medencében érik el elterjedésük nyugati határát /Zerny 1912/, részben exklávékban a középnémetországi száraz területre is behatolnak /Bergmann 1955/, sőt egyesek a szubmediterrán klimaterületen Nyugat-Európát és Észak-Afrikát is elérik.Mint ahogy nem fordulnak elő a fátlan sztyepeken,éppúgy kerülik a zárt erdőket is,a balti bükkös-klimaterületről a pontusi fajokhoz hasonlóan hiányzanak. A déli kontinentális elemek elválasztásénak szükségesságét a geobotanikusok által megállapított flóraelemek is megmutatják. Soó a keleti és pontusi elemeket már 1933-ban különválasztotta, hasonlóan járt el a magyar flóra elemzésénél Máthé /1940/ is, ő szűkebb értelemben vett kontinentális és pontusi elemeket különböztetett meg. A Szovjetunió sztyep- és erdősztyep-területeinek kiváló kutatója Kleonoy /1941/ a kontinentális fajok közül kiemelte és önálló flóraelemeknek tekintette turáni vagy aralo-kaspi, valamint dél-szibiriai flóraelemeket; ezt a megkülönböztetést tőle Walser /1954/ is átvette. Azonban Soó és Máthé felosztásaihoz viszonyítva Waltheré a pontusi fajokkal kapcsolatban inkább visszafelé lépést jelent, mivel számos déli-kontinentális fajt a pontusi elemekhez csatolt vissza, szubpontusi néven, holott ezek a pontusi területnek általában csak a peremén fordulnak elő: pl. Astragalus are- narius

, Jurinea cyanoides

, Anemone eilvestris

. A déli jelzőt azért tartom indokoltnak a fenti kontinentális fajok esetében, mivel egyes szerzők megkülönböztetik az észak-szibiriai tűlevelű erdő-zóna un. hidegkontinentális fajait is /Kleogov 1941./. Ezeket a fajokat a nagylepkák esetében Warnecke /1954/ szibiriai erdőfajoknak /Sibirische Waldarten/ nevezi. Ami a többi KleoEoy-féle csoport lepidopterológiai vo-