Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 13/1-14. Budapest, 1960)

Mielőtt az egyes faunaelemek ismertetésére rétérnék, szükségesnek tartom, hogy ezen felosztások közül a leglényegesebbeket röviden áttekintsük. Különösen a régi lepidopterőgiai irodalomban volt elterjedt az a lényegében véve téves nézet,hogy a hasonló area a hasonló eredet bizonyítéka is egyben. Ezt a tant elsősorban H.Rebel /1911, 1915, 1917/ hangsúlyozta, ezzel a geográfiai faunaelemeknek erősen vitatható és vitatott /Hormuzaki 1929, 1930/ genetikus értelmezést adott. 1911-es felosztásában /Die Lepidopterenfauna von Herkulesbad und Orsova/a következő csoportokat különböztette meg: 1. európai; 2. szibiriai ; 3. alpin; 4. mediterrán; 5. orientális /pontusi/; 6. délorosz sztyepfajok; 7. balkáni fajok. Ezzel a felosztással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Rebel itt a mai értelemben vett pontusi fajokat nevezi déloroBz sztyepfajóknak, s orientális vagy pontusi elemeken az Európának egész középső ás déli, részén, valamint a Délnyugat-^zsiéban elterjedt fajok csoportját értette, s ez utóbbi területet is jelölte meg keletkezési centrumként. Ezt a felosztást azonban a későbbi szerzők közül csak Zerny_ /1912/ vette alapul, a kutatók többsége - kisebb mértékben Holdhaus is, - de különösen Hormuzaki /1929, 1930/ kritikával fogadta. Holdhaus /1918/ elsősorban a rovaroknak a kőzetekhez való viszonyát és Európa hegyvidéki, főként barlangi faunájának eredetét vizsgálta, s ennek alapján kőzetek iránt közömbös, homokkedvelő /psammophil/, sótürő /halophil/, és kemény közetekhez ragaszkodó /petrophil/ fajokat különböztetett meg, s csak ezeket a nagyobb csoportokat, főként a kőzetindifferens fajokat választotta szét földrajzi elterjedésük szerint kisebb csoportokra. Holdhaus felosztásának hátránya azonban az, hogy egyes roVarcsoportokban, igy a lepkéknél is, csekély az igazi petrophil fajok száma, igy ezeknél a csoportoknál nehezen alkalmazható.