Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 13/1-14. Budapest, 1960)

jedési területe a Szovjetunió déli része, Ukrajnától az Alté jig. Homokterületeinken mindenütt honos, a Dunántúltól a Nyírségig, főként homoki erdők füves tisztásain él nagy mennyiségben. Homokos vidékeink nyirfásaira jellemző a Catocala puer- pera Giorn. Ez a szubmediterrán-pontusi bagolylepke hazánkban elsősorban a Duna-Tisza közén és a Csepel-szigeten láp fel igen nagy példányszámban, de Debrecen környékén is közönséges. Figyelemreméltó, hogy areája nem terjed ki a Nyirség belső területeire. Nagyon hasonló a puerpera-hoz elterjedésében és ökológiai jellegében is az Earias vemana Hb., amelynek a Popu lus alba a jellemző tápnövónye. Ez a faj az egász ország homokos területein előfordul, de általában nem olyan nagy példányszámban, mint az előbbi faj. Végül függelékként itt említhetjük meg homokterületeink endemikus bagolylepke-alfaját, a Polia aliéna ssp.

posta- liena Kov.-t. Ugyanis ehhez a csoporthoz csatolja az, hogy törzsalakja pontusi jellegű. /Itt nem a nomenklatúrái törzsalakról van szó, hanem a filogenetikai törzsalakról; a nomenklatúrái törzsalakot Hübner Alsó-Ausztriából, egy izolált nyugati populáció alapján irta le./ A postallena Uzsától Bátorliget ós a Bükk hegységtől a Déliblátig fordul elő, leggyakoribb a Duna-Tisza közén. Legkeletibb lelőhelyei Bátorliget és Debrecen. Itt azonban csak meglehetősen gyéren fordul elő. Azonban Debrecen környéke nagylepkefaunájára nemcsak a homoki komponenshez tartozó szubmediterrán-pontusi fajok jellemzőek, hanem van több érdekes déli, egyes esetekben kifejezetten mediterrán nem homokterületekhez ragaszkodó nagylepkefaj, amely előfordul Debrecen környékén. Elsőnek ezek közül az Everes decolorata Stgr. említhető. Önálló faji mivoltát csak Lorkoyic zágrábi professzor kutatásai /1938-42/ bizonyították be, a szomszédos államok közül Lorkovic szerint Ausztriában,Jugoszlávia egész terű-