Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 5/1. Budapest, 1952)

varfajt, 28.000 madárfajt és majdnem 1000 denevérfajt. Ha most ezekből a számokból még le is vonjuk azt a körülbelül 70. 000 fajt, amely másodlagosan elvesztette repülőképességét -főleg rovarokról van itt sző-, akkor még mindig közel 660.000 repülő állatfaj marad, vagyis a ma ismert,megközelitbetőleg 1 millióra tehető állatfajoknak kétharmada szabadon uralja a levegőt. Vájjon mi már most a jelentősége annak, hogy enynyi állatfaj repül ? Visszatérve a már előbb emiitett előnyökre, amelyeket a repülés, mint a médiumban, tehát a levegőben történő mozgás biztosit a rovaroknak, ezeket általában két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak mindazok az összefüggések, amelyek a repülés között és a repülő állat úgynevezett vegetativ életműködései között fennállnak, tehát mozgás, táplálékkeresés, védekezés stb. A második csoportot pedig a repüléB és a szaporodás közötti összefüggések alkotják. Kiindulva a legegyszerűbb esetekből, azt látjuk, hogy a repülés mint az ugrás egyszerű meghosszabbítása szerepelhet, vagy pedig mint az esés irányitása; mindkét esetben kisebtr távolságok áthidalására alkalmas. Jellegzetes képviselői ennek a primitiv repülési módnak az egyenesszárnyú rovarok,az Orthopterák. Erős futólábakkal rendelkeznek, hátulsó lábaik pedig ugrólábak. Szárnyaik egyrészt az ugrás meghosszabbítását eegitik elő, másrészt az aránylag nehéztestü, fejnehéz állatok esését fékezik le, tehát biztosítják a leszállást.A Tridactylidae családba tartozó szöcskék igen jó ugrók, elülső szárnypárjuk elsatnyult, hátulsó szárnypárjuknak pedig az anális része van erősen kifejlődve, azaz az állat súlypontja a szárny által képzett hord-